Az én reverendám
hattyúkönnyből fonták,
kiszáradt tavakon,
vakon megáldották.

Telő langy az álom
üres aranykehely,
folyékony áldozat
minden férfipehely.

Királykék lazulit
érme szembogaram,
lazul itt a redő,
mosolyra hajt szavam.

Ismétlődő halmaz
lelkem pehely hava,
szellemem időtlen
havazásom maga.

Sodor a sors engem,
sivár, ha örvénylik,
úgy kerengek benne,
mint feketén a lik.

Vöröshere virág
gömbjén ezer szárnyas
kötött lepke zsongás
férfikedve nyájas.

Adom Ádám nevét,
három nyelve romban,
új jelen Nevemben
támad fel e nyomban.

2018.10.04. Szombathely