Az őr aludt, magamra én vigyáztam,
futottam volna, nem leltem szavam.
Kiütközött, hogy számtalan hibám van,
maradtam így, betűk közt hasztalan.

Mélyebbre ástam, várt megannyi emlék;
ablak takarta még a holnapot,
és az zavart, akárhová is mennék,
már nincsenek, kik tegnap voltak ott.

Szétszórt jelek dús halma gyűlt köröttem,
szememre hullt a csendből szőtt jelen.
A rács vasára hurkokat kötöttem,
s ha felriadtam, sírtam könnytelen.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)