I.

Eszembe jutott a repülő,
és azután az idő,
ez a tejfehér hajú, álmatlan varázsló,
ki újra és újra összeborzolja ritkuló hajunkat,
gyér szakállunkat tépdesi odvas éjszakákon,
nyesegeti emlékeink vadhajtásait,
mikor elvadult kertjeinken végigtekint.
Gazdátlan éveinket morzsolgatja ujja,
összeszövögeti újra és újra
áldomásos pillanataink elejtett fonalait.

II.

Csendjeinkbe vijjogva tépnek stuka-keselyűk.
Vigasztalhatatlanok, mint tört májusfa-ágak
vérében vergődő, nyegle angyalok,
s tollhavukban gázolunk térdig, párálló éjeken.
És itt van újra és újra, mint a konok ősz,
a térdhajlító, vak nosztalgiák ideje,
mikor borért remegő, reszketeg arcokon
orgiázik a kétely, s a veterán jó szándék,
mint ködbeveszett álom, elszenderül,
s régi vonásainkba beledermed a derű.
Ékszer a munka, gyöngysor, a fodrozódó éjbe
mártózó munkásasszonyok hattyúnyakán.

III.

Mint varázsszőnyeget, úgy teríti eléd e kor
újra és újra, könnyű adományait.
Szárnyalj ég-magasan a megadott határokig,
s meglátod majd odaérve, hogy helyed
máshol már nem lehet itt.

2010-2020