2024. március 29. péntek,
Auguszta napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Akik életüket az Istennek s a hazának szentelik
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
                                                   

Gondolatok tanévkezdéskor

 

Mindig eltűnődöm tanévkezdéskor. Vajon gyermekeink tudják-e, milyen a nagybetűs Élet? Nem, nem az arasznyi földi életre gondolok, hanem arra, ami utána jön. Kinek hol, persze. A pokolban, a tisztítótűzben vagy a mennyországban.

 

Sokan nevetnek ezen. Micsoda ásatag fogalmak! Pokol, tisztítótűz, mennyország. Élvezzük inkább az életet. Együnk belőle nagykanállal!

Eltűnődöm, ismétlem. Vajon őseink mindennapos áldozatkészségei nélkül hol lennénk mi, Gaia bolyongó palántái? Sőt mit Gaiának, magának a Teremtőnek ajándékai? 

Eszembe jut ilyenkor szűkebb pátriám, Vas vármegye (igen, vármegye, nem megye) egyik jeles magyarja, boldog Batthyány-Strattmann László köpcsényi-körmendi hercegorvos. Aki nem elei vagyonfeleslegéből adott bőkezűen, hanem önnön életének javaiból, élete óráiból annyit, amennyit csak lehetett. Kiknek? Elsősorban a szegényeknek. Takács Ince ferences barát írta róla: 

„[…] voltak kórházai: Köpcsényben és Körmenden, amelyek mellé Kedves Nővéreket hívott meg ápolókul, akiknek eltartásáról szintén ő gondoskodott. Segédorvosokat tartott, akikkel együtt orvosi rendelőjében éppúgy vizsgálta a betegeket, mintha fizették volna ezért; de ő mindenkinél jobban tudta, hogy a jó Isten a megfizetője. Másnapokon ismét operált hasonló elvektől vezérelt nejének segédletével.”

(Szeráfi tüzek. Pápa, 1939. Szent Antal kiadása-Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat. 151. old.)

Hol vannak ma az ilyen keresztények, kérdezhetnők? De olvassuk csak tovább a ferences testvért:

„Például még Kassa vidékéről is fölkeresték. […] Hogy ezen kívül mit tett a megszorult és pénzzavarban küzdő emberekkel, arról Köpcsény és Körmend vidéke himnuszokat zengedezhetne. Körmend közelében az egyik gazda váltót írt alá, amely majdnem családja pusztulását okozta. A jólelkű ember szüksége a herceg fülébe jutott, aki házi káplánja révén körülbelül ezer pengőt fizetett ki helyette, hogy a szegény embernek a vagyonkája dobra ne kerüljön. Ilyen 1000 pengősök csöppentek szegény iparosok, tanítók stb. zsebébe, akik azt a bátorságot vették maguknak, hogy a herceghez folyamodtak.”

(U., ott, 151-152. old.)

Boldog Batthyány-Strattmann élettörténete tehát rávilágít arra, hogy messze nem a pénz a csúcsérték! A Szaharában hiába is lennének valakinek dollármilliárdjai, ha nem lenne egy pohár ivóvize.

Korunk magyar művészettörténész polihisztor-asszonya, Prokopp Mária vallja:

„[...] beleszülettem egy csodálatos családba, amelyet, generációk óta – az apai és az anyai részről egyaránt – „a szellem napvilága ragyog be”. Anyagi dolgokról, problémákról alig hallottam a gyermekkoromban, pedig az 1950-es években, amikor a kommunista diktatúra igyekezett lefejezni a hazai értelmiséget, a szüleim nemigen jutottak munkához... A pénz nálunk sosem volt téma. Még az 1950-es évek elején sem, amikor Édesapámat, dr. Prokopp Gyula járásbírót, négy gyermek édesapját, fiatalon elbocsátották az állásából, mivel nem volt hajlandó az országot irányító kommunista párt utasítására igaztalan ítéletet hozni. S a „Párt” évekig megakadályozta még a fizikai munkavállalásait is. Pénzkereset éveken át nem volt a családunkban... Alkalmi munka csurrant-csöppent, mint például szénkéreg kimérés. Ez igen életveszélyes volt, de meg kellett ragadni. Állatokat tartottunk, földet műveltünk. Édesapa örült, ha lehetőséget kapott fakitermelésre az erdőben... – de nem láncfűrésszel. 1950-ben államosították a földszintes családi házunkat, a lakásunk felét is leválasztotta a hatóság... Mindemellett boldog gyermekkorunk volt!” 

(Mindenki egyformán fontos. Prokopp Mária művészettörténésszel beszélget Dvorszky Hedvig. Budapest, 2014. Kairosz, 5-6. old.)

Erre mondja a magyar, hogy tartás. Akik életüket az Istennek s a hazának szentelik, azoknak – a mennyország örököseinek – ezt aligha kell magyarázni. Gerinckérdés ez, másképpen fogalmazva. Ha van tartás, azaz ha van gerinc, nincs az a nyomor, ami ne lenne elviselhető. Hiányában viszont a viszonylagos jólét közepette is könnyen elvész az emberből az – ember. 

Van hát mit tudatosítani – igaz, korántsem csak tanévkezdéskor.
Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007