Sok szobás ház, most hol lakom,
s a lugasra nyíló ablakom
vad és fürtös fényekkel teli,
melyre bősz örömmel
egy szebb világ az ölét emeli.
Így hasal a nyár a háztetőmre
messze bágyadón és lustán,
mint tűzfény és füst
egy elsütött puskán.

 
Fülledt délutánok raja
ringat amott egy gyermekágyat,
s fölé szelíden bágyad
a kövéren koravén alkonyat;
vörösen gyúl, mint verandán a konyak,
míg fanyar akácillatot fúj
erre az esti szél.
Lomb liheg a távolon,
ha ölén madár keresgél.

De a szobák ájultan hevernek a tető alatt,
s a fűzfaágak, mint kavargó fonalak
omolva lebegnek,
hol virágok bús hada remeg meg
ablakom előtt,
ahogy a szél dagadva fújja a levegőt.

 
Istenem, az én szobáim
minden nappal új világként gyúlnak;
hol a nyárnak, hol egy bús őszi Úrnak
festik borús vásznait,
s télen, ha egy angyal fázna itt,
én is látnám, ahogy áldás gyúl az Ácson,
kit ma is visszaad egy réges-régi karácsony.