Anya

Homlokomba vájt sebként viszlek,
gyógyulhatatlan mély vájatként.
Nem mindig fáj. És nem csordul
rajta át a szív a halálba.
Csak olykor vakon megérzem a számban
lobbanó vért.

Mutter

Ich trage dich wie eine Wunde
auf meiner Stirn, die sich nicht schließt.
Sie schmerzt nicht immer. Und es fließt
das Herz sich nicht draus tot.
Nur manchmal plötzlich bin ich blind und spüre
Blut im Munde.