Gyengén borul a kéz a szemfedőkre,
homlokon a gond fáradt ágyat vet.
Halk napfény száll még körbe-körbe,
mit szétszaggat a szürkület…

Lassan mindent elhagy az anyag.
A fák között elnémul a szél
és a dombok lágyan leomlanak.
Csak a víz mozdul, de a part sekély.

És te itt állsz vigaszra várva
és a reményt keresed, csak azt.
Elindulnál de hiába,
hisz tudod, úgyis itt maradsz.