Elhull már a nyár virága,
vígság, öröm,
mind oda;
csak a fasor végén gyúl egy
fényből ácsolt
pagoda.
Kedves ez a bolondul szép,
szelíd ma;
de bús is, mint egy kápolnásszép
szent ima.
Még aranylázú levéllel
az ágak telve,
mit holnap már
egy őszi vihar ver le.
Ma még aranyecset
gyújt fel ezer lombot,
holnap már a fák jajongnak,
mint üvöltöző vén bolondok.

(Sárospatak, 1986)