A napsütésben ülök egy padon,
talpam alatt gyöngykavics és a tegnapom,
nézem a görbe vádat az emberek szemében,
a kártya ki van osztva, licitálunk kevélyen.
A napsütésben ülök egy padon,
lélegzem, élek, félek, eszmélek, szeretek,
ha jön a pizzafutár, fizetek,
szabad vagyok, boldog, jólöltözött és egészséges,
és már tudom, mit lehet és miért ezt...
Bennem folyton zeng egy könnyű álom,
színek százai tobzódnak palettámon:
szabadnak akarom érezni világom.
Te mit viszel magaddal? Nem sokat,
csak a hamar elillant jószándékokat,
sok tarka, furcsa, már nem létező álmot -
forgalomból kivont, kihűlt, egykor édes vágyat.

Szabadság?
Rimánkodtunk érte, itt van;
bármit megtehetsz, nem tilos, szabad;
csak ne lopj, ne ölj és ne bánts másokat.
Ha csendre vágysz, ott az erdő, sűrű a lombja,
elbújhatsz még magad elől is a vadonban.
Ha akarod, lesz társaságod, jó bort ihatsz,
felülhetsz a repülőre, Párizsban landolhatsz.
Ha beteg vagy, napod egyre hosszabb,
szenvedésed pedig mindig csak rosszabb.
Ha pénzed van, bármit megvehetsz mi felcímkézhető,
- de úgy kell a boldogság, akár a levegő.
Barátomat ősz óta nem láttam: sajnálom;
ő el akart feledni, de én minden nap várom.
Gyermekem van kettő, Kedvesem imádom,
én szelíden, szépen szeretem világom.
Hát így.
A napsütésben ülök egy padon -
azt akarom, szeressetek nagyon.

Budapest, 2004. májusa