Csend, férfihangra

 


Elhallgatlak egy darabig...


Talán kitart a pohár borom,
fényében ragyog az alkalom:
ülsz velem szemben,


szemelsz borsót,


csupaszolsz magot,
fosztod színétől a lényeget.

Majd kérdezel, és rögtön adod a választ.
Én mit felelhetnék?
Kezem egy bólintást támaszt,
és töltök még egy keveset.

Bosszant téged a pohár,


dühít minden. Az abrosz gyűrődik,


esküre kötöz a csendem,
megidézett végzet köröz
a konyha mennyezetén,
a rádió is elhallgat a hűtőn.


Hangod égetni készül -
bőröm egy korttyal


előre hűtöm.



Fekete szavakat dobsz elém
az asztalra, a néma ravatalra.


Istenem! még az is lehet, mind igaz!
De látod, így lesz tiéd a gyász,
és marad vigasz nekem belőled.
Mert meghallottam, amit más meg nem ért:
lényegtelen után jajdul a lényeg,
az ünnep küzd a hétköznapokért.




 


 


 


2004