Gondolatok a könyvtárban 5.

 Várkonyi Nándor egy személyben volt a magyar kultúra könyvtárosa; író, filozófus, kultúrtörténész, irodalomtörténész, lapszerkesztő, egyetemi tanár, orientológus és az egyik legtisztább és legnemesebb érzelmű ember egyszemélyben.
Magasrendű szellemi életet élő polgárcsaládból jött, ahol a természettudományos műveltség, az irodalom és a művészetek szeretete, valamint a modern filozófia egyszerre volt jelen.
Várkonyi alakjában van valami tragikus nagyság, melyet az utókor nemtörödömsége ma még erősebb kontúrokkal rajzol meg. E nagyság nagyra hivatottságot jelent, bármit képes volt megtanulni és megérteni, s talán Európa – jónéhány magyar tudóssal egyetemben  - egyik legműveltebb embere volt.
Habár nem vállalkozott átfogó tudományos rendszereket felépíteni, ez nem a képességeinek és szorgalmának esetleges korlátjaiban keresendő. Inkább volt egyfajta szemlélődő, egyszerre volt debatter és outsider; művei egyszerre vitairatok és kívülről, de legtöbbször felülről jövő meditációk.
Magyar –francia szakos bölcsész, majd orientológus lesz. Keleti nyelvekkel foglalkozik; de filozófusi és írói vénája alkalmas arra, hogy az ősi mítoszok utolsó nagy tanúja legyen. A zsidó származású Mahler Ede egyiptológus tanítványa, Nála szerez hatalmas egyiptológiai műveltséget, valamint a keleti nyelvekben való jártasságot. Ennek emléke a Sziriat oszlopai című műve, mely ma is  úgy hat, mintha sohasem tudta volna befejezni.
Ebben a zseniális könyvben ugyanúgy ott van Oswald Spengler Der Untergang des Abendlandes-e,  ahogy ott van Fritz Noetling híres számításai a Keopsz piramisról, a kor szellemtörténeti irányzatainak eredménye, és egy keletiesen magyar szemlélődő bölcsesség.
Egyszerre volt meg benne a német tudomány iránti csodálat és a magyar ősi finitalista életérzése.
Részt vesz az első világháborúban, de ott egész életére megnyomorodik. Lassan elveszíti hallását, nem lehet már egyetemi tanár. Budáról Pécsre vonul, az ősi királyi egyetemes városba, ahol könyvtáros lesz. Tucatnyi nyelven ért; eredetiben végigolvassa a világirodalmat, melyből doktorátus szerez.
Magyar irodalmi kutatásai is jelentősek. Megírja korának magyar irodalmát, mely a legalaposabb és a legjobban megérteni akaró könyv az irodalomtörténet-írás történetében.
Ugyanakkor megírja az írás történetét, melyben felhasználja a friss sumerológiai kutatások eredményeit is. Habár az egyiptomi kultúrához vonzódik, minden kultúrkörről pontos ismereteket ad.
A kommunizmus nem szereti a túlságosan művelt embereket, de Várkonyi tekintélye olyan nagy, hogy nem mozdítják el ezt a csendes, békeszerető, igaz embert, aki a negyvenes években bátran merte a zsidó irodalom magyarországi hatásait vizsgálni.
Bár művei nem illeszkednek a marxista tudománytalanságok közé, ezért művei csak csonkítva jelenhetnek meg.
A magyarság és az európai irodalom csodájával, Petőfivel kezd foglalkozni, majd a magyar katonaköltőkkel.
Remeteként él az emberiség végtelen naplói közt, megfáradtan, a hétköznapokból siketsége miatt kitagadva éli életét. A hetvenes évek közepén halt meg.
A jelenkor még mindig nem méltányolja eléggé, habár hatalmas törekvése volt jelenkorunknak, hogy teljes életművét csonkítatlanul tegye a nemzet közkincsévé. A modernkori magyar irodalomról szóló monográfiája ma már nem jelenhet meg, hiszen e hatalmas mű bátor és igaz következtetései szerzőjét fegyházba juttatnák.