A börtönblokkban nyüszítve zárul minden lakat, a Körúton már három napja hordják a holtakat, vérízű esőkön csüng ide arcunkba az ég, alvadt vérszagú tél már az utolsó menedék. Ki tétován csak remélni mert, savba ölték, lázát festették az arcába himbált villanykörték, ágyékuk sárrá vezekelt, s vérük a nem alvadó vád, a szürke börtönudvar gerincoszlop-barikád.
A börtönblokkban halált himbál a villanykörte, az Isten is csak halottakat lát itt körbe-körbe. Szél hördül a bitófaárnyékos falak alatt, megszentelő bitófanyögés… Hányszor hallgattalak? Minden este hánykolódó űrt nyit rám a rácsom, keresztté lesz igevető ujjam most a rácson. Isten mellén vérbuborékot fúj a dárdarés, benne szállok, míg alattam halálos a dobpergés.
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/394414048_7185231084844858_4040494128871459231_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=dRyNt89VR0AAX_qlAqP&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfAQHpl0twBSOjivPNOEuzaqXGr_4kbIqF4TXCv8FfWa1Q&oe=653A7EB7)
|