Riadt a tölgy, ha kint a dél,
a zord, fagyasztja bús határod.
Fehér subában int a tél:
vigyázz kapudra majd, ha zárod!
A csíz remegve mind alél;

nem érzi már a kínt, csak él.
A jobb időt te bárha várod,
a tó üvegje: mint acél!
      riadt a tölgy.

Havat dühöngve hint a szél,
vegyed kezedbe jó lapátod,
derékig ér a hó ma, látod!
Az est homálya ringva kél:
az ég akár a tinta... fél,
      riadt a tölgy.