Gyertyaszentelő


Fenyőfa illat leng a szobákon át.

A gyertya bódult  lángja riadva dől,

s a könnye? csöppet ejtve hullik,

s issza az abrosz a lomha faggyút.

Csikorgató est ért le a földre most,

amint a rég volt, távoli éjszakán -

mikor születhetett reménye

annak, akit ver a mérges égbolt.

Szemedbe nézek, s lobban a gyertyaláng.

E mag maradt még, újra, mi benned él -

belép a lélek ajtaján, ki

fényterebélyeken álldogált rég.

S fenyőfa illat leng a szobákon át,

az íriszedből rám les a mély tükör,

az arcom űr, s tebenned alszik:

gyertya a fényed is - ott tündököl.

Fenyőfa illat leng a szobákon át.
A gyertya bódult  lángja riadva dől,
s a könnye? csöppet ejtve hullik,
s issza az abrosz a lomha faggyút.




Csikorgató est ért le a földre most,
amint a rég volt, távoli éjszakán -
mikor születhetett reménye
annak, akit ver a mérges égbolt.



Szemedbe nézek, s lobban a gyertyaláng.
E mag maradt még, újra, mi benned él -
belép a lélek ajtaján, ki
fényterebélyeken álldogált rég.



S fenyőfa illat leng a szobákon át,
az íriszedből rám les a mély tükör,
az arcom űr, s tebenned alszik:
gyertya a fényed is - ott tündököl.