Aztán esett kicsit.
…és május volt, gyönyörű, -
lámpák apró csokrai égtek:
a lombok már különös,
méregzöld árnyakat rajzoltak a földre.
A sötétség egyszerre meglazult,
és kékhajú, ikrás fény bomlott szét;
…hullámok hátán utazott
ezer kifakult csillag és buborék…

Koravén, és lassú volt az alkony,
körül halkléptű este ballagott,
a homály szövetén apró arabeszkek –
…kedd volt, emlékszem. - Szelíd álom,
platánsor, kastély, temető… -,
lehunyt szemmel is látom.
Az ablakon csillagok csorogtak
és fényszórók ezernyi ráncai,
majd elült a cifraság a dombok mögött,
és az ében fák között
már nem lopakodott semmi.

Szólt a zene, varázslat…: If This Is Goodbye…,-
„Utolsó, fennmaradt szavaim
nem adják vissza a mi mesénket,
azok a fül számára hallhatatlanul
keringenek az éj sötét sűrűjében…”
…apró gyíkok bronza olvadt szét a fűben,
keserűségből támadt felhők alatt
némán utaztunk a végtelen térben, -
majd a bánat esővé állt össze,
és beszorított a lomb édes rejtekébe.

Már nem beszélek, szavakra nem futja,
lélekharang kondul a falusi templomba’,
ki halt meg, kit temetnek…, ki tudja,
ki tudja…? Véremben dallam s a fájdalom, -
nézz most rám, - és ne fájjál nagyon…
Ha ez a búcsú...Ha ez az.
Csak akkor még nem tudtam.
…megszorított az érzés, halkan, zokogón,
s mint kavics, kútba csobbanó:
végiggördült rajtam néhány puha szó.

Majd felreccsent egy mondat,
mint gyémánt, ha karcol az üvegen,
- ott lüktetett a le nem írt rímeken, -
konokul a hátsó ülésen a zene mellett,
és hazafelé - az útmenti fák zöld ölében:
megálmodott percek romjai hevertek.