Mára meghalt a tegnapi varázslat,
oka nincs - fogadd el, költő, ostoba vagy:
temetője lettél egy konok, rút szabálynak,
megérdemled, hogy önnön foglyod maradj.
Hajítsd el messzire, vesd sárba a hited,
lelked legyen súlyos, akár a higany,
tűrd: mosoly helyett közöny lesz a tied,
…és mint a hullócsillagok, zuhansz.
Merüljön feledésbe szó, pillanat, képek,
peregjen rád kihűlt napfények pora,
egyetlen napot várj – és máris összedőlhet
egykori álmaidnak összes otthona.