Halk ködben még az ég puha fátyla,
hol bús öleléssé olvad a fény.
Kábult éj csöpög hosszan a házra
és egy csillag táncol a tetején.

Az ágak között bús alkony remeg
és vérzi össze a beteg falat.
Ezüstös szélben úsznak a terek
mikor csend pihen az ablak alatt.

Én merengve állok a verandán.
Lassan rám borul az esti zsoltár
közben csak a szívem, mely ver andán,
mert te újra, lágyan hozzám szóltál...

2006-2010