Az esti harang sem dalol már többet,
utolszor suhan fáradtan a fejsze.
Az est alatt a falu összetöpped
és arany hullik minden áldott fejre.

Tetőre az alkony sűrű mézet önt,
felette kábulatban a nap forog.
Hűs terekben tenyészik végig a csönd,
csak a fák szólalnak, ős apostolok.

Bújik a gyermek, mint almában a mag;
az udvaron acélos, szürke szél kél.
Sarkokban a gyertyafénye megmarad,
és az ajtón sűrűn kopogtat a tél.