Szomorú táncok egy őszi mulatságra

Őszelő, a kerteken már béke,


Dús arany, a rozsdás nyár emléke.


 


Napnyugta, szelíd tánc, halkuló ének,


Zászlóként lobognak kihűlő fények.


  


Esdeklőn bámul rám a feldagadt nap,


Lúdbőrös kútvizek halódón csobbannak.


  


A hallgatag alkony rossz szívét kitárja.


Rámordul a kora ősz lehangolt gitárja.


  


Kegyes fény virágzik a lepkeszárny jégen.


A házakat ellepi a hófehér szemérem.


  


Az alkonyat vért köpköd, felizzik a lábnyomom.


Esteli fények szépülnek a lányokon.


  


A falvakat megüli a hidegkék bánat,


Szelíd vén cipeli a kopott rossz kannákat.


 


Tetőkön az este fényeket ácsol,


Utcákon ezernyi gépjármű rikácsol.  


 


Láncra vert kutyaként fényt ugat a hold,


Mécsesek lángsora sírokon haldokolt.


  


Lábait a csendes est a hegytetőkre rakja,


Leomlik a nehéz ég bronzfényű salakja.


  


Az esti szél a szúnyograjt az ég alá írta,


Elámult bús dalán egy halódó pacsirta.


  


Megreccsen a vén kutya rozoga ólja,


A komor est a bokrokat két kézzel paskolja.


    


Az éji szél szuszogva lombokat kergetett,


Hajnalfény lepi el a vénülő kerteket.