Szerelmeslevél - 8. Csokonai


 


Most kicsit “hazahúz” a szívem.
Egykori városom, Debrecen, és Csokonai Vitéz Mihály neve szinte elválaszthatatlan. Összetartoznak, mint fához a gyökere. A város szinte kisajátította magának a nagy költőt.
Forrásmunkáim keresgélése során sok érdekes adatot találtam erről a “kapcsolatról”. A debreceni világ messze volt a pest-budai világtól. A kálvinista cívisek a török időkben olyan sajátos függetlenséget valósítottak meg a maguk számára a magyar király, az erdélyi fejedelem és a szultán között, hogy némi túlzással városi köztársaságnak is tekinthetjük - úgy másfél évszázadon át - Debrecent.
A méltán nagy hírű debreceni Kollégiumban a szinte mesés hírű Hatvani professzor már a hatvanas években a kor színvonalán álló fizikát tanít, nem sokkal később Budai Ézsaiás professzor már a felvilágosodás szellemében — meglepő tájékozottsággal — oktat történelmet, s ír kitűnő tankönyveket a világtörténelemből is, a magyar történelemből is. Linné akkori legmodernebb természetrajzára tudósok egész nemzedéke esküszik. Diószegi Sámuel, Földi János, Fazekas Mihály egymást is tanítva teremti meg a magyar nyelvű állattant és növénytant.
E természettudósok közül Földi is, Fazekas is egyben költő.
Földi egyszerre orvos, a verstan tudósa, otthona az új debreceni költészet középpontja; Fazekas idővel a Ludas Matyi költője lesz.
Ebben a körben nő fel a felvilágosodásból táplálkozó, majd a Martinovics-kor után új utak felé tájékozódó magyar irodalom legnagyobb lírikus költője: Csokonai Vitéz Mihály.
Egész élete harmincegy esztendő: 1773. november 17-től 1805. január 28-áig élt. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, mely párját ritkítja.
1797-ben Komáromban élt egy verselgető csizmadia-feleség, Bédiné Fábián Julianna. Amolyan irodalmi szalont vitt a városban, ahová sereglettek a poéták. A költő sokat megfordult e házban, és itt ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Vajda Juliannával, akit Lilla néven ismer az irodalomtörténet és az olvasók.
Lilla jómódú komáromi kereskedő leánya, akit gazdag vőlegénynek tartogatott édesapja. A vándorpoéta végzetesen beleszeretett a lányba, de a szerelem talán már az első perctől fogva reménytelenségre volt ítélve: a fiatalok ezt akkor még nem igazán tudták, de hogy Csokonai nem, az egészen biztos... Bár Lillának tetszett a múzsai szerep, és talán nem is volt túl szigorú és kegyetlen a költő érzéseit látva, érezve - de szülei a hamarosan bekövetkező és váratlan lánykérés után sebtiben férjhez adták a szép Lillát egy jómódú dunaalmási kereskedőhöz…
Egy 1797-ban kelt levelében Vitéz Mihály így ír az ő Lillájának: ekkor még reménykedett…

Bicske, 1797. október 21.

Szép kegyes!
Mihelyt vettem boldogító kezecskédnek sorait, azonnal az öröm ezer édes érzésekkel lepte meg tusakodó szívemet, s azonnal kiindultam Komárom földjéből. Megyek és repülök kedves angyalom, a Te leveled szárnyakat köt az én óhajtásaimra, s ragadtatva ragadtatom az én szerencsém felé; mert ami legnagyobb szerencsém volt, feltaláltam. […] Igazán írod, vigasztaló őrzőangyalom! hogy levelem szívemnek belső rejtekéből származott; mert hogyne származna a szívemből, amelybe semmi sincs egyéb írva, hanem ez az istenasszonyi név: Julianna, s utána ez a hét betű, hogy szeretlek!
Ma 21-ik napja van októbernek – ma kezdd el, ma, mikor vészen ezen levelemet, tégy félre minden dolgot, felejtkezzél el mindenről, még magadról is; a feljövő nap már a papíros mellett találjon, s mikor lemegy az utolsó sugára is, a Te csókra méltó betűidre pillantson, s csak akkor vedd észre, hogy a szerelembe elmerültél, mikor az én nevemnek emlegetését a hajnali kakasszó rezzenti félbe! Így készíts nekem november végire egy levelet, köttesd bé Töltesy urammal, s olyan nagy csomóba küldd el, hogy azt Hármas Históriának gondoljam! Akkor küldd el delizsáncon Pestre, […], én akkor eladom a verseimet, s annak az árán kiváltom, sőt kész volnék magamat is annak kiváltásáért árendába adni, - de már én nem vagyok magamé, magamról rendelést nem tehetek, mert a Te rabod vagyok.


…de az élet nagy – és néha bizony kegyetlen - rendező.
Lilla férjhez ment, és a megkeseredett Csokonai Vitéz Mihály egy hosszú levélben így búcsúzott el tőle:

[...] Élj vígan, a legtisztább boldogságnak karjain; egy örömöd csak azért múljon el, hogy a másiknak helyet adjon, állandó nyugalom és békesség legyen vidám homlokod felett, s szeressen oly forrón az ég, amint én mindenkor szerettelek!
Isten hozzád! Csókollak – még egyszer – a legutolszor csókollak - - Ah elvesztett kedves Lillám!
Isten hozzád!

Professzor Csokonay


*

Lilla tehát más felesége lett – de már Balassi óta és még nagyon sokáig – tudjuk azt a kikezdhetetlen tényt, hogy a költők könnyebben kapnak csókot, mint hozományt. Csokonai nem volt vagyonos ember: vándorolt is tovább - de a Lilla-versek halhatatlanná tették Csokonai Vitéz Mihály lángoló nagy szerelmét.
Immár örökre.