(mamának)

Elhagyott napokon kuncog 

a pimasz élet. Nézegeti, 

lapozgatja, mint fényképet

egy éppen betért látogató.

Átfut rajta: Milyen szép! Ó!

Ez is de gyönyörű!

De látni, mosolya mögött

a semmi terpesztett 

lábbal ül, s vajúdik fián: 

a sötét feje látszik.

És a pimasz élet csak kuncog

az elhagyott napokon,

kézbe fogja, rakosgatja, mint

paklit a vén zsugás 

egy kisfröccs kíséretében.

Szemben vele a szerencsétlen

kezű áldozata szenvedi a szabályt: 

az adu nem ismer akadályt.

Halkan, most csendben 

mondom el, súgom még

pimasz lehelettel a 

szíved ritmusát tartani:

könnyünk gömbjén

törik az ítélet ijesztő fénye,

és lesz általa vért -

elhagyott napjaid nekünk

a kuncogó élet 

volt.

- 2004 - 

A vers hangosvers formájában itt meghallgatható.

A verset előadja: Németh Sándor