Az iskola szó leggyakrabban a következőképpen fordul elő: iskola, iskolás, iskoláz, iskolázás (pl. a dobós, ugrálós játék is iskolázás).
A régiek az iskola szót még így ejtették: oskola.
De mit jelent az oskola szó? Miért így neveztetett el? Mi e szó gyöke, ami értelmét megadja?
Szavaink igen nagy részének megfejtéséhez számottevő segítséget nyújt az ógörög nyelv. Forduljunk ezúttal is hozzá.
Az iskola szó az ógörögben, természetesen az akkori kiejtéssel (az ógörögben nem volt s hang, csak sz, s ez mára sok esetben s-sé vált, pl. az ógörög kopasz ma is kopasz, de pürrosz már piros):
oskolás ászkholosz [άscoloς] = elfoglalt valamivel
oskolál ászkholéo(l) [άscolέw] = foglalkozik, foglalkoztat, elfoglal (az l hang sokszor z-vé válik, így ászkoléol = oskolál ma iskoláz; az ógörög szóban lévő kettős magánhangzó ma is megvan a kórógyiaknál: oskolåọs, oskolåọba)
oskol(ia) ászkholia[άscolia] = szabad idő hiánya, elfoglaltság
Külön a szótárban nem szerepel, de szabályos ógörög szóképzéssel:
oskolázás ászkholészisz [άscolέsiς] (-észisz = -ozás, -ezés, -ézés)
A helyzet tehát világos. Az iskol(a) szó lefoglaltságot, lekötöttséget jelent, az iskolás pedig lekötött, foglalkoztatott. De így még „üresen konganak” e szavak, nem értjük a belső részeiket, végül is az elnevezés okát. Eredjünk ennek nyomába.
Jól látható a fenti példákban, hogy a mindvégig változatlan szórész: ászkol.
Vajon mit jelent ez?
Az ászkol összetett szó: á-szkol, tehát az első szórész á, a második szkol.
Az á fosztóképző, tagadó. Régi virágkora elmúlt, már csak önállóan használjuk néha: á = nem, avagy á, dehogy = nem, dehogy.
Példa az á régi használatára az ógörögből:
á-címes á-szémosz [άσημος] (szém: cím) = nem-címes: címtelen, jelöletlen
á-édes á-édész [άηδής] (édész: édes) = nem édes: így fejezték ki azt, hogy keserű, kellemetlen ízű (éd jelentése: gyönyör, ebből az édes, de az Éden is: gyönyör helye; pl. a gyerekre mondott édesem jelző annyit teszen, hogy gyönyörűségem)
á-enyész á-énaosz [άέναος] (énaosz ma: enyész) = nem enyész, azaz örökké tartó, örökös
á-kakás á-kakász [άκακάς] (kaka jelentése: rossz, kellemetlen) = nem kakás, azaz rosszaság nélküli
á-magasztos á-mégasztosz [άmέgastoV] = nem magasztos: gyászos, szomorú,
szerencsétlen
Az á jelentése tehát már teljesen világos. Lépjünk tovább.
Szkola, skola a szóvégi a hang nélkül[1]: szkol, skol. Tehát ezt tagadván kapjuk az á-szkol szót, amit a fentiek szerint úgy is mondhatunk, hogy nem-szkol. Ám mit jelent a szkol, amit tagadunk? Ez is kiderül az ógörögből:
skola szkholé [scolή] = szabad idő, pihenő idő, szórakozás
jó-skolás eüszkholosz [ευscolος] = (eü kiejtése ma: jó, régiesen jou) jó(l) ráérős, értsd: nagyon ráérős
A fentiekből következően:
á-szkhólé = nem szabad idő, nem pihenő
Ezt jelenti tehát az oskola, iskola: nem szabad idő, lekötöttség (tehát csak áttételesen jelenti a foglalkoztatás, lekötöttség helyszínét). Iskolás pedig: aki meg van fosztva a szabad időtől, a kötetlenségtől, akinek az előírás szerint kell cselekedni.
Így megértettük az iskola szó egészének a jelentését. Azonban még mindig nem tudtuk meg, hogy miért szkolé a szabad idő megnevezése.
A titok nyitja a szk kettős hangzóban van, mely a latinban és az ógörögben is megtalálható. A mai magyarban is megvan, pl. ógörög szkeüosz [skeuoV] ma e előhanggal: eszköz.[2] Ez a szk kettős hang ma sok esetben cs-vel helyettesíthető, olykor s-sel, sz-szel[3], avagy zs-vel. Például latin scarabae = cserebo[4], skandul(a) = zsindel(y).
Ez a szk-cs megfelelés vezet a megoldáshoz. Mert a latin scauri r-l módosulattal azonos az ógörög szkolé szóval, s egyaránt a mai kiejtésű csáré, csálé szóval azonosak. Nézzük meg közelebbről ezt a szót.
A csár, csűr v-vel csavar, r-l: csóvál, innen csűrt: csavarodott, görbe. Pl. csárén, avagy csálén áll a sapka: ferdén, csavarodottan áll. A csá a gyök, ebből a csámpás (= latin scambus), csámborog. Cs-k[5] módosulat látható a csavarog = kavarog, csóvál = kóvál, bővebben: kóvályog (s még: kóbor, kóborol) szavakban. Csál(é) csal érteményű is (mert csűr-csavar), ez magas hangon csel, ebből a cselleng, mély hangon: csálinkázik.
Ugyanezt a jelentést találjuk a latinban és az ógörögben is:
csáré szkauri (scauri) = csűrt, görbe[6]
csálés szkóliósz [scoliός] = kanyargó, görbe, ferdén járó, áttételesen: ravasz, álnok (tehát csálés egyben cseles érteményű is)
Ez utóbbi esetben egy régi, mély alapgondolat is tetten érhető:
Régen jó = egyenes, rossz = görbe. E szembeállítás erkölcsi minősítés. Hiszen egyenes ember, egyenes beszéd, egyenesség becsületességet, ezzel szemben a görbe utakon jár, görbe tekintet, görbe szemmel, avagy egyszerűen csak görbén néz pedig becstelenséget fejez ki.
Összegezve az eddigieket:
A szkólé, skola szónak értelemszerűen ma a csálé (szkálé) feleltethető meg, mégpedig a belőle képzet csel(l)-engés, csavar-gás értendő alatta, s bizonyára épp így értették a régiek. Innen adódik az á-szkólé = nem-csellengés jelentés, ami a csellengés lehetőségétől való megfosztottságot, valamiféle szabályok közé való szorítottságot jelent.
Így értjük meg, hogy miért iskolázás a földre karcolt négyzetekben való, szabályok szerinti ugrálás is. Mert kötött mozgással jár. Így tehát az iskola szó sok mindenre vonatkozhat, amit ma is pontosan meghatározunk: faiskola, rajziskola, tánciskola. Ehhez hasonlóan a szellemi kincsek átadását az ógörögök külön jelezték. Mégpedig a tud = (d-t) did szónak az iskola szó elé helyezésével:
tud-iskolia did-aszkalia [didaskalia] = tanítás (színházban: be tanítás)
tud-iskolász did-aszkalosz [didaskaloV] = tanító
tud-iskol did-ászko(l) [didaskw] = tanít, betanít
Most azt kell igazolni, hogy tud valóban did. Könnyebben célba érünk, ha a tud bővített alakját, a tudák szót elemezzük, mert így azonnal a párjára lelünk, a didak szóra, s egyszerű belátni, hogy mindkettőnek a jelentése is ugyanaz.
Tud-ák úgy képzett szó, mint a ker-ék, bar-ak, bur-ok. Tudák szóból a tudák-os, (becsmérlően: tudálékos), zártabban ejtve: tudak-ozó, tudak-ol (tehát tudák-ozó, tudák-ozódó, tudák-ol, mely utóbbi szó a kórógyiaknál valóban teudákol).
Hogy a tudák-kal azonos a didak szó, azért nehéz felismerni, mert végén sz díszítő hang jelent meg: didaksz (hasonlóan, mint pl. a nyug-nyugsz, fek-feksz, bök-boksz szavakban). Didaksz ksz (ξ) hanggal írva: didaξ, de szerepel olykor sz nélkül is: didac (didakh). Pontosan ugyanaz a jelentés, mintha azt mondanánk, hogy tudáksz, tudákh. Ráadásul a szóvégen sz helyett t is vendégeskedhet: didakt. De értjük is: didakszis, didaktikus = tudáksz-ás, tudákt-ikás. S lám, még a ragozásban sincs különbség. Olyannyira nem, hogy jól megértjük az alábbi szavakat annak ellenére is, hogy eléggé régiesnek hatnak:
tudákt-ikás didaktikósz [didaktikός] =tanításra hivatott, tanításra (didakt-ikus) alkalmas (-ikás pl. mint pántl-ikás, any-ikás, kar- ikás)
tudák-é didaké [didakή] = tanítás
tud-iskol-ikás (lat.) didaszkalikusz [didascalicus] tanítási, oktatási, tanításra alkalmas (pl. könyv)
Vagyis tud = did. Tehát akibe tudást plántálnak, az értelemszerűen tudiskolás. Akit táncolni tanítanak, az tánciskolás, akit nyelvre tanítanak, az nyelviskolás stb.
Tanulság:
Láthatjuk, hogy azon a kis á-n múlik, hogy csellengésről, kóborlásról, avagy elfoglaltságról, történetesen tanulásról van-e szó. Ez az tagadó á kissé megváltozva, de megvan még a magyar oskola, azaz iskola szóban.
Épp ezek miatt nagyon mosolyogtató az a vélemény, hogy az iskola szót a latinból vettük volna át, ahol az iskola schola (mint szlávban skola, angolban school, németben schule). Mert így csellengést mondanak tanulás helyett. Hiszen a- nélkül a latinban is szabad időt jelent, de igaz, ezt a szabad időt úgy is értették, hogy tudományos vizsgálódásra felhasználható idő. Mert csak az tud ilyesmivel foglalkozni, akinek van szabad ideje, azaz dologtalan. Ez azonban már kitekert és biztosan kései értemény, amit a latin didascalicus (did-aszkal-ikás: tanítási, mai kiejtéssel: tud-iskol-ikás) szó is igazol: ebben bizony ott áll a tagadó á a scal előtt.[7]
Akárhogy is, az azonban teljesen kizárható, hogy a latin schola vagy szláv skola átvétele után azt visszajavítottuk volna ógörögösre azzal, hogy eléje tettünk egy magánhangzót. Ez a helyesre való véletlen visszaigazítás régi szlávosítási trükk. Például hasonlóan magyarázzák a magyar asztag szónak a szlovén sztega szóból való átvételét, mármint hogy a sztegát is kiegészítettük egy szókezdő a-val: a-sztag, s mit ad Isten, az ógörög szó pontosan ez: asztega (á-sztega, ahol sztega = fedél, a-sztega pedig fedél nélkül[8]).
dr. Aczél Józsefet idézem e „varázslással” kapcsolatban:
„Lássunk csak (egy) példát Miklosich szótárából: asztag /.../ az ősgörögben asztega: fedél nélküli, mert a lerakott gabonát vagy fedél (sztega) alá rakták, vagy fedél nélkül a-sztag-ba. A szlovén nem ismervén a szókezdő a- jelentőségét, elejtette, csakhogy szlávosan két mássalhangzós szót kapjon. /.../
Mit gondolt Miklosich, mikor átvettük tőlük (a sztega szót), görög szótár volt a kezünkben és valamennyi, formájából kiforgatott szavat gondosan kijavítgattunk?“[9]
Ugyanezen az alapon mondhatjuk, hogy az aszholaisz = iskolás szó megszületése óta folyamatosan része a szókincsünknek, ahogyan az asztag is.
Végül is az mondható, hogy a school, schule a már félreértett, kitekert jelentésű latin vonalból származik. A szláv skola talán más ágról való, s ha igen, akkor a magyar oskola átvétele, s szláv szokás szerint a szókezdő kettős mássalhangzó létrehozása érdekében elhagyták a sorsdöntő á- (o-) hangot. S kérem azt is tessék figyelembe venni, hogy mi az iskola szó minden hangjáról el tudunk számolni, mint láttuk az előzőekben, a szlávok pedig nem. Ez pedig mindent eldönt.
[1] Az efféle szóvégi magánhangzók semmit sem tesznek a jelentéshez, pl. bögre, göbe, duda, balta stb.
[2] És még pl. reszk-et, viszk-et, büszk-e.
[3] Pl. ógörög szkór = szar, szkot = söt(ét), szkopó(sz) = kopó.
[4] Ebből a cserebo(h) bogár, összevontan ejtve: cserebogár. Szkara, csere feketét jelent, ez érthető is a szkarabeuszra, de hogy miért neveztetett el e szóval a barna cserebogár is, még nem jöttem rá. (Mátyusföldén még mindig csak csereboh.)
[5] Úgy tűnik, mintha – legalábbis részben – a cs k-s változata (mint császár-kaizer, Csicseró-Kikeró) elé került volna díszítésül az sz hang az egyik ágon, így lett szk a kezdőhang, más vonalon pedig a tűr-csűr változat ment tovább.
[6] Pl. latin scauripeda (ahol scauri = csáré, peda = pata = láb) = csárépata: csavart, görbe lábú.
[7] Megjegyzem, hogy látszólag idővel az ógörögök is elvesztették a fonalat, mert szkólikosz, azaz skólikás is előfordul „iskolai” jelentéssel, miközben szkólasztikósz jelentése mégiscsak tétlen, dologtalan. De itt inkább már arról lehet szó, hogy megvolt a véleményük a henye, örökké csak a „szájukat tépő” skolasztikusokról. Mert ez bizony csak annyit jelent, hogy dologtalan, semmittevő, csellengő.
[8] Sztega szóban az sz csak díszítő hang, a szó tehát: tega, ez pedig azonos a ták, tak (mint tak-ar, tak-aró szóval). K-g módosulattal ebből a tóga és a tega szó. A tégla (tegula) eredetileg szintén takarót, fedőt jelentett, mint tetőt betakaró, ám, talán mert oldalfalazáshoz is használták a tetőfedő kőlapokat, a mai ismert jelentés tapadt végül hozzá. Így aztán mondhatnánk az asztag-ot, asztegá-t így is: á-tóga (takaró nélküli, azaz nem fedett).
[9] dr. Aczél József: Ősgörög eredetünk és a kun-szkíta nyelv, 1924, Veszprém, utánnyomás: Fríg Kiadó, 2004.
-