Apokalipszis






 

Apokalipszis


 


Gyönge fény festi meg


a redőny szitafonatát.


Őszi reggel köszönt odaát.


 


Felkarózott percek


kattogva vergődnek


az óra ujján


s múló álom tűnődik


az élet hamuján.


 


Kiolvas reményt


szólít... csábít... kér... noszogat...


 


Hiába!


Átaludtam évszázadokat.


 




Válasz az Apokalipszisre


 


Ha szűk pupilládon áttörsz minden fényt,


porból kelve űzöl jót, űzöl erényt,


ha kihajt belőled az ördög maga,


és elviselhetetlen bűze, szaga


sem tántorít meg, és ismét úgy esel,


ahogy zuhanva vártad, és nem leszel


többé sem köd, sem ének, sem gyalázat,


csak csend, síri, hosszú:


ígéreted e pillanatban bosszú lesz:


porból kelve törni fényt, űzni jót,


vágyából rázni álmodót...


 


Mégis, a végítélet maga az élet!


 


Nevess,


hisz megszegte szavad


hűtlen cinkosod,


az alkonyat.



 


2004-2010