Memento hominem esse

Fehérré aszott koponya a Nap,
fogairól forró nyarak hullanak,
hegyek nyalják a felhők donga lábát,
a búzasort hallgatag halálok  kaszálják.


Véred a véremen ecetízű konyak,
nyelved a számban rossznyálú alkonyat,
tebenned én vagyok az odvas vén fullánk,
körmödnek tükréből szent mérge hull ránk.


Halálnyelv kaszákkal jönnek el értem,
lelkednek grádicsán magamhoz értem,
szólhat még rólam igés szent bordal,
rohanok az éjben a koporsóddal.