Februári ditirambus

Az asszony szobájában szavak máglyája égett,


és ő (elátkozott Danaida), - színezüstből


festett - gőgös disztichonnal - rímet…


…hinni akarta : megéri nyugalma idejét,


s miként  Odin belesúgta Baldr fülébe a


nagy teremtés titkait, az asszony is várt,


várt egy kicsit boldogabb jövőre,


mely talán egy őszi napon megváltja kínjait,


megváltja örökre.


Az idő csak morzsolta az ónos keddeket előre,


és ő már csaknem elfeledte,


milyen sokáig volt a menny ón-szürke felette:


hisz fénytelen egén


a csillaghad olyan rég megfáradt,


és mint lángok közt a só - pattogott a bánat;


régi nyarai is csak tört akkordok,


csupán a tél prelűdjei voltak,


…míg végre szonáta szólt, felfénylett ünnepe:


és szíve a toszkán táj minden csodás


varázslatával lett tele.


Néha, ritkán - mégis dörrennek az esték;


ilyenkor az asszony hallgat és fáj a szó,


elképzeli: most fut át erein az a mélykék festék,


mely kihagyott szívdobbanására ciánnal válaszol.


[…]


Most a Dunán - zajtalan - egy hajóraj halad,


s az okkersárga, zavaros víz öléből


két karjába vesz féltőn, óvón,


egy gyámoltalan csillagot az alkonyat.