Ősznek nyálát kavarja a lomha szél,
S a parkból ezernyi lomb visszabőg,
Felhők gyomra mennydörög a tájon,
Villámmal üzekednek a hegytetők.

Dúltan hever már a szőlő, gyümölcs,
És a fákat lomha bűzzé főzi meg,
De a lombok szent karéja bíborrá gyúl,
Mint ezernyi ringó püspöksüveg.

Vörös lánggal párolog az alkony,
Mint az Isten vére fehér ostyán,
Zöld léptekkel futkos a nyár köztünk,
S lilán izzik fel a borostyán…