Kiáltás

A második világháború idején az afrikai Gaboni Köztársaság területén, az őserdőkből katonákat soroztak. Vonatra hajtották őket. Az anyák tolongtak, csak még egyszer láthassák fiúkat. Köztük állt Albert Schweitzer orvos, aki önként élt közöttük, hogy mind az emberek, mind az állatok szenvedését enyhítse. Az egyik anya könnyeket vett észre a tudós orvos szemeiben. “Nagy Doktor, te sírsz?” A Doktor néma maradt. Sírt, hiszen vannak-e szavak ilyen tragikus helyzetben?
…..
Isten bemutatkozott. “Én vagyok, aki Van.” S bár elrejtőzött Isten, a világmindenségen jelenléte átragyog, a teremtett világban gondolatai észrevehetők. – Igen, igen. Ám a televízióban naponta látunk katasztrófákat, (vagy magunk is tapasztalunk), árvíz, földrengés, szökőár, vulkánkitörés füstözöne. Eszem és szívem örömmel érzékeli Istent a mindenségben. De a katasztrófák?! Könnyek a szememben. Néma számnak nincsenek szavai. A mindentudó, a mindenható, a jóságos Isten hogyan engedheti meg a százezernyi embert sújtó katasztrófákat? – Mi történik? Kiált az Isten!
…..
Minden katasztrófa Isten kiáltása. Ha az emberi szem vak átsugárzásának fényére, esze tompa felismerni a törvényszerűségekben gondolatait, akkor kiált! Aki meghallja és jól hallja az isteni kiáltást, annak hite tökéletesedik és eljut – Hegedűs Lóránt püspök fogalmazása szerint – ” a magától-értetődő Istenbe vetett hitből a nem-magától-értetődő Istenbe vetett hitig.”
…..
Temetéskor hiába kérdjük, hogy miért? Hiszen az ember fogantatásának első pillanatától természetében hordja a halált. A Teremtő, bár a teremtés után jónak ítélte a világmindenséget, természetében hordja a fel-feltörő katasztrófákat és elkerülhetetlenül halad elképzelhetetlenül hatalmas erőinek összeroppanásáig.
…..
A bűn büntetése ez? Az is lehet, de mindenképpen kiáltás. Jézus idejében Siloámban torony dőlt össze és l8 embert zúzott halálra. Ekkor ő mondotta: “…azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”(Lk 13,4-5)
…..
A katasztrófa Isten kiáltása. Csapás vétkesnek és ártatlannak. Mit érnek könnyeink? (Nem szégyellem őket, hiszen Jézus halott barátja sírjánál könnyezett és megsiratta Jeruzsálem előrelátott pusztulását.) Könnyek. Természetes, és segítségre mozduljon a kéz, vigasztalásra a száj, adakozásra a pénztárca, együttérzésre a szív! – A katasztrófák kiáltások, ám azokat el lehet és kell viselni, mert azokkal semminek nincs vége, különben Isten kegyetlen lenne. Az ember által tapasztalt és megélni kényszerült világot örökkévalóságban képzelte el. Jézus halálával és feltámadásával megpecsételt ígérete az abszolút garancia..


“Katasztrófa” minden temetés. Ám Jézus azt mondja, aki benne hisz, ha meghalt is élni fog, “és én feltámasztom az utolsó napon.” (Jn 6,4o) Pál apostol mondja is: “Mert, ha nincs feltámadása a halottaknak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiába való a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is.” (l Kor l5,l3)


És mit gondoljak, amikor házak omlanak össze, földrengésekben tízezrek halnak meg, földrészek süllyednek el? Mit gondoljak akkor, ha az ember az atomfegyver gyilkos bombájával lufiként pukkasztja szét a Földet? Sőt a “világvég-katasztrófája” semmivé hamvasztja csodálatos mindenségünket? Félelem ugyan szorongatja az ember szívét, de reménye nem engedi kétségbe esni, ha elfogadja Isten üzenetét a Jelenések Könyvéből: ” Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé. (…) Nézd az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükből minden könnyet. Nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem veszendőség, mert a régi világ elmúlt.”


Kiáltása Istennek csöndes szóvá szelídül és nevünkön szólít. Könnyeink pedig feloldódnak Végtelen Mosolyában.




(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. szeptember 24-i számában.)