Absolutio
múlik a bogarak keringője.
Patak vize sár és csupa titok;
gyenge nap feszül fel a kőre.
Mezők szélén már a bölcs tél ül,
és hosszan mereng vele a távol.
Kopár fákon sárga alma vénül
a virágok esti sikolyától.
Öröm és bánat most egybekél,
a vetés sem emlékszik a gondra.
Békét dajkál az ökörszagú éj -
s a szél bűneinket sodorja...
