tűznek
alkotok, az enyészetnek élek

harcigázmezőn a hantolatlan testek

vetésforgója: vér és viasz az
Isten marhabélyegén,

a meg nem születettek jajgatása
- én

a pusztulás, a beteljesületlen
lehetőség vagyok -

kopognak a rögök, pereg a
futóhomok

arcomról, ha nézlek, s az élet
lassan tovagördül

miközben az évszak-vén, esztendős fák csendes folyosóján

lassan felnövök az idolum
diaboli éjsötétjéhez,

hozzád könyörgök,

mert lezuhanok ha te is
eleresztesz