Vetésnek, mint ma is meglevő településnek, első írásos említése óta (1238) ismerjük történetét.
A körülötte létrehozott, majd elpusztult településekről szinte semmit sem tudunk a nevükön kívül. A középkori források a település közvetlen közelében több kisebb-nagyobb falut is említenek, ám ezek a századok folyamán eltűntek, mint pl. Gelényes, Gyülvész, Almás, Cséke.
Mint lelkes helytörténész, Vetés története mellett ezek után az eltűnt falvak után is kutatok. Bár a források elég bő leírást adnak az említett településekről, de régészetileg még nem sikerült teljes bizonyossággal behatárolni őket.
Az elmúlt nyáron Bob Péter helyi vállalkozó telkén egy 80 cm mély árok falában egy gödör kontúrját fedeztem fel, melyet dr. Németi János régésszel, Hágó Attilával és Romát Sándorral tártunk fel. A feltárt gödör eredetileg agyagnyerő lehetett, aztán betöltötték szeméttel, így sok kerámiatöredék, patics vagy tűzhely kiégett agyagmaradványai, kevés állatcsont és néhány vastárgy töredéke került elő. Az edények többsége fazék, amelyből sikerült nagyobb részeket összeragasztani, ezek díszítése párhuzamos vonalak, körömmel becsípett mélyedések, amelyek körbefutják az edény felső részét. Színük szürkésbarna, de előkerült néhány palacktöredék is, amelynek a színe világosbarna.
A kerámia alapján a lelet a XIII. sz. vége és a XIV. század elejére keltezhető (Árpád-kor vége és az Anjou-kor kezdete). A lelet mindenképpen érdekes, mert az eltűnt Gelényes nevű falu múltjával kapcsolatban új információt jelent.
Gelényes (Gyllyenes) nagy, népes település volt egykor. Nevét 1215-ben említették először Gylian néven. Neve személynévi eredetű, a Kilián~Gellén keresztnévből keletkezett, magyar névadással.
Gelyenyes a szatmár-bagosi országúttól É-ra, a Szamos által részben körbefogva, Vetés és Szatmár városa között feküdt (Szirmay II, 139). 1313-tól gyakorta a település határában tartja Szatmár a megye közgyűléseit (1334, 1335, 1337, 1339, 1341; 1347: ), ami sok kárral és pusztulással járva odavezetett, hogy a település elnéptelenedett. Ezért 1351-ben I. Lajos király Nagymihályi (Zemplén m.) Jakó fia: László fia: János kérésére utasította a nádort a közgyűlés áthelyezésére.
Ám ez a királyi rendelet sem tudta megmenteni a falut, az 1400-as évek elején már pusztaként említik.
1366-ban Vetési Péter fia: Lőrinc Gelényes birtok földjének nagy részét Vetéshez csatolta, és a család kihalásáig annak birtokában maradt.
Gelényes nevével a XVIII. század elején találkozunk ismét az írásos forrásokban, a kuruc háborúk végén. A pestisjárvány alatt báró Károlyi Sándor László nevű fiát a járvány elől ide menekítették. A nagyanyja gróf Koháry Judit gondozta, de az édesanyja, gróf Barkóczy Krisztina gyakran meglátogatta és Gelényesről több levelet küldött a férjéhez. Az ifjú Károlyi ennek ellenére a járvány áldozata lett, korábban is gyakran betegeskedett. 1719-ig gróf Koháry Judit haláláig, több alkalommal említik Gelényest, neve később már nem jelenik meg. Valószínű a kuruc háborúk és a pestisjárvány miatt újra elnéptelenedik, mint sok más Szatmár megyei helység a XVIII. sz. folyamán.
Gelényes, a feltárt gödör, és az időközben előkerült kerámiatöredékek alapján a Vetésre vezető út jobb oldalán feküdt félúton, egy kb. 500 méteres 1-1,5 méternyi magas háton, mely lenyúlik az egykori Szamos mederig.
Remélem, hogy az idő jobbrafordultával sikerül újabb régészeti anyagot gyűjteni, és még többet megtudni erről a településről.