Télnek végén
Kiülök a rongyos esti földre
és bámulom a pipázó felleget,
fáknak árnya arcomra dőlve,
kövér madár felettem ellebeg.
Mint templomoknak ősi tornya
oly büszkén tátog minden kémény
lusta füstjüket a szél tova hordja
majd megpihennek éjnek éjjelén.
Még az öreg gazda is csak henyél
vetésből a munka hiába dobog,
kamrában bőség van, bor és kenyér.
Messze még a tavaszi száz dolog.
