Számneveink 1-től 5-ig

1. EGY. Csukjuk be nyitott tenyerünket, a hüvelykujjat pedig egyenesítsük ki. A kimagaslás neve: HEGY (mint pl. hegy-es, avagy hegyeskedik: kimagaslik). Ebből e számnév esetében kiesett a h hang, maradt az EGY.


2. KÉT. Maradjon csukva az öklünk, kivéve a hüvelyk és a mutató ujjat. Illesszük őket össze, mintha fognánk, csippentenénk velük. E két ujj fogásra szembeállítva egymással összekötődik. Ezért lett e szám neve KÖT, e-zve ejtve KET, KÉT.


3. HÁROM. Nyissuk ki teljesen a tenyerünket és figyeljük meg: a középső ujj a leghosszabb, a többi fölé emelkedik. Ami legmagasabb fokú, ez esetben a magasságot tekintve, annak régi neve: HOR, toldalékkal HORM. Innen a HARM, pl. HARM-adik. HARM kiejtést könnyítő magánhangzóval: HÁROM, mely h-vesztéssel: orom. Nos, a 3 neve ezért HÁROM. A legmagasabb újjról való megnevezési módot megerősíti az is, hogy a 3 neve a törökben: ÜCS, azaz CSÚCS.


4. NÉGY. Nyissuk ki tenyerünket, de a kis ujjat hajlítsuk be. Ez régi tömörséggel: NE-EGY, NEM-EGY, összevonva: NÉGY.


5. ÖT. Csukjuk ökölbe a tenyerünket. Ekkor ütésre áll: ÜT, ez ö hanggal ejtve: ÖT.