Kísértetkastély
majd hogy kattan a zár, jelzi nem érsz haza már.
Lépcső felfele csábít - mely sors vár ma terád itt?
Sárgás fény odafent, őrződ most hova ment?
Koppan a lépted, eléd lő, fenn pedig egy nagy ebédlő,
némán várva terád tárja ki tölgy kapuját.
Padlón, nézd! pici foltok! (vért is e versbe beoltok)
Búvik a Hold amikor kint a halál kuvikol.
Roppant asztala gyertyán, kis láng reszket a gyertyán,
tánca a falra vetül, pókfonalakra felül,
s függöny libben lengén, szellem tűnt igyekezvén?
Szörnyű sóhaja volt! Más ki nyög így? csak a holt!
Falnak a burka lemállott, páncél roskatag áll ott,
hajnalt vár a cseléd, nem jön az addig eléd.
(Látott rég a nyakán pírt, hitte hogy egy fene vámpírt
táplált ő amidőn, éjszaka szállt a mezőn.)
Mégis hogyha te félnél, gondold át, e cselédnél
bízvást ott a kereszt, tedd te is így ugyanezt!
Mert ha kitörne a pánik, rajtad is az biza látszik:
elkap a félsz valakit, s nem marad, épp csak a hit.
