Költők halálára |
| Balladák sötét homálya zárta rá Arany korára súlyos ajtaját. Váli erdők dús magánya várva várt az ős kajánra, vágyát írja át! S írt a jó, az éhező is, és így tett középmező kis kalligráfián. Mégis égbe űzte átka, tűzbe lett, s kihunyt a drága dúr harmónián. Balladák sötét homálya körbe ér, aranykorába, súlya, bűne vár, vár magára - hűvös ágya ölbe kér. Pedig vágya mindhiába, óhaját a csend leváltja, sótlan énekét kéz megállja. Kéz mi rakja bánatát. |