Őrködő szeretet





A Stabat Matert énekli a kórus. Templomok fájdalmas, megkínzott
Krisztusát mutatja a képernyő. Aztán a Feszületet. Azután csak a
Megfeszítettet.

A Megfeszített széttárt karral, s mögötte vonulni látszanak a temető
keresztjei. Sírok felett repülő csodálatos, különös madár így a szétfeszített
kezű Jézus.

Igaz kép. Művészi kép.

Halottak feltámadásig tartó nyugalma fölött a kereszthalálban velünk
testvérré lett Krisztus őrködik, Őrködő Szeretet.

Óh, hányféleképpen szól hozzánk a Megfeszített!?

Halljuk? Látjuk? A Megfeszített Szeretet őrködik temetőinkben sírjaink
felett...



Anyám sírjánál - Szeretet



Csirkék kapirgálnak az udvaron. A Mindenség arcán karcolást sem ejtenek.
Szeretteink sírján kapirgálunk - mi emberek -, a virágnak helyet. A Kozmoszra
"támaszkodó" halottjainkat azonban érinteni nem lehet.

Állok Anyám sírja mellett. Nincs itt, hasít belém a döbbenet! Emlékhely
csupán a sírhalom. Ha él, léte s élete máshol folytatódik. Talán? Biztos!

Csirkék kapirgálnak az udvaron, bár a Mindenség arcán karcolást sem ejtenek.
Anyám sírján "semmit" nem teszek, hiszen a kéz mozdulata nem, egyedül
a Szeretet érintheti meg.



Ki áll sírom mellé?



Sírkövek, emlékkövek, fejfák és keresztek a temetőben. Őrzik a halottakat,
emlékükre vigyáznak. Sírom jeltelen legyen, csak a szívek őrizzék emlékemet.

Mielőtt megszülettem, nem beszélt rólam előre semmi jel. A temetőben bármi
tárgy miért emlékeztessen rám? Születésem előtt néhány szív várt csupán. Ha
meghalok, csak annak szívében éljek, aki szeretett.

Egy sírhalom egyszer engem is eltakar.

Élő virág rajta csak a szeretet legyen!

Mit ér sírkő, mit ér
márvány akkor nekem? Csak a szívek, amelyek szerettek! Minek hát sírkő,
aranybetű, ha nincs szív, amely szeret?

Gyertyát se gyújtsanak. Szívek, igen, mécsek, bennük szeretet. Azt a halál sem
fújja el.

Ki áll majd sírom mellé?

Csak az álljon, aki szeret...