Az európai népek szolidaritása sohasem volt inkább érezhető, mint 1848 tavaszán, midőn a február végső napjaiban kitört párisi forradalom hírére déli és nyugati Európában mindenütt mozgalmak támadtak, a melyeknek célja volt: a zsarnoki kormányrendszer megbuktatása s a nép jogainak kivívása. Olaszország, Németország különböző államaiban sorra fölkelt a nép s lerázta a szolgaság jármát.

A párisi események Ausztriára és Magyarországra sem maradtak hatás nélkül. Ez a hatás mindenek előtt abban mutatkozott, hogy a bécsi bank pénzjegyeinek értéke iránt a közönség elvesztette bizalmát: megrohanta a bank pénztárait, hogy papírpénzét ezüstre váltsa fel. Ennek ötletéből március 3-án Balogh Kornél, Győr-megye követe indítványozta: kérjék meg Ő Felségét, hogy a bank forgalomban levő jegyeinek fedezése iránt a nemzetet fölvilágosítani és megnyugtatni méltóztassék. Az indítvánnyal azonban az ellenzék nem volt megelégedve, mert el volt határozva, hogy felhasználja az alkalmat az alkotmány megszilárdítására és kifejlesztésére.                          

Ez az eszme Kossuth agyában fogamzott meg s ugyanő adott annak kifejezést március 3-án tartott nagyhatású beszédében. Miután kijelenté, hogy a bécsi bank állapotának részletes taglalásába nem bocsátkozik, fölkérte a rendeket, hogy a „percek roppant felelősségének érzetében emeljék fel az országgyűlés politikáját ama magaslatra, melyet az idő kíván.” A mutatkozó bomladozás egyedüli okát a fennálló kormányrendszerben látván, a dinasztia s a haza érdekében feliratot indítványozott Ő Felségéhez, melynek főbb pontjai ezek: A legújabb események a rendek kötelességévé teszik, hogy figyelmüket azokra fordítsák, a miket az uralkodóház iránt való hűség, az összes birodalom iránt való törvényes viszony s a haza iránt való kötelesség megkíván. Három század óta alkotmányos életét nem hogy ki nem fejthette a nemzet, de minden gondját fenntartására kellett fordítania, és pedig azért, mert a birodalmi kormány nem lévén alkotmányos irányú, sem kormányunk önállásával, sem alkotmányos életünkkel összhangban nem lehetett. Eddig ez az irány csak alkotmányosságunk kifejlődését hátráltatta, most a trónt s a birodalmat döntheti veszélybe, ha tovább is fennmarad. A király reformokra hívta össze a rendeket s ők régi óhajtásukat látván teljesítve, készséggel fogtak a munkához. Elhatározták, hogy a nép terheiben osztoznak, az úrbéri viszonyokból való kibontakozást kármentesítéssel eszközlik, s így kiegyenlítik a nép s a nemesség közt lévő érdekeket. Elhatározták a katonák élelmezésével és elszállásolásával járó terhek könnyítését; a királyi városok és szabad kerületek rendezését; a népnek politikai jogokban való részesítését; a földmívelés, ipar és kereskedelem előmozdítását. De alkotmányos életünk is igényel fejlesztést, s minthogy mindez csak úgy valósulhat meg, ha annak végrehajtásával független nemzeti kormány lesz megbízva, a rendek az eddig fennálló kormányrendszernek magyar felelős minisztériummá történendő átalakítását reformjaink alapföltételének és lényeges biztosítékának tekintik. Rámutatván azután az Ausztriában mutatkozó mozgalmakra, a trón szilárdsága s a birodalom egysége érdekében múlhatatlanul szükségesnek tartják, hogy a király fejedelmi székét minden uralkodói viszonyaiban alkotmányos institucziókkal környékezze, vagyis más szóval: hogy az örökös tartományoknak is adjon alkotmányt. Hogy pedig az átalakulás kérdése minél előbb nyerjen megoldást, a rendek arra kérik a királyt, hogy a helytartótanács tagjai közül alkalmas egyéneket küldjön ki, akik mint a király megbízottjai az országgyűlés tárgyalásaiban közvetetlenül részt vegyenek, s a kellő felvilágosításokat megadják.

Az indítványt s a felirati javaslatot az országgyűlés csaknem egyhangúan elfogadta, ámde a főrendeknél megakadt. A nádor, az országbíró, a tárnok egymásután Bécsbe utaztak, hogy a teendők iránt utasítást vegyenek. Ekképpen az elnök és helyettesei távol lévén, napokon át nem lehetett tárgyalni. Bécsben a kormány emberei a váratlan események hatása alatt úgyszólván fejüket vesztették. Kezdetben erőszakos eszközök alkalmazásával vélték elhárítani a veszélyt: azonnal fel akarták oszlatni az országgyűlést és teljhatalommal felruházott királyi biztost kiküldeni. Később abban állapodtak meg, hogy leiratot intéznek az országgyűléshez, melyben a király a rendeket a királyi előadások tárgyalására s a hallgatóság megfékezésére utasítja, ellenkező esetben az országgyűlést feloszlatni volna kénytelen. E leirat Apponyinak volt a terve, a kit az utóbbi napok izgalmai ágyba döntöttek, minek következtében a leirat néhány napig késedelmet szenvedett.

E közben Bécsben mind nagyobb lett a forrongás, főleg a polgárság s a tanuló ifjúság körében. Március 13-án több ezernyi néptömeg az alsó-ausztriai rendek ülésterme elé vonult s őket arra kényszeríttette, hogy küldöttséget menesszenek a császárhoz, a mely a nép kívánságairól felvilágosítsa. A nép egy része visszamaradván s a rendek házát megszállván, a felvonuló katonaságot bántalmazni kezdte, mire ez Albrecht főherceg parancsára sortüzet adott s a tüntetők közül többeket megölt. A szétrebbent és „fegyvert!” kiáltó néptömegnek egy része a „Burg” felé igyekezett, a hol a rendek küldöttsége órákon át hiába várta a bebocsátást. Végre Lajos főherceg fogadta a küldöttséget, a mely átnyújtotta a nép kívánságait és azok teljesítésének biztosításául mindenek előtt Metternich elbocsátását követelte.

A főváros fenyegető hangulata mellett az ellenkezés súlyos következményekkel járt volna. Azért némi vonakodás után a nép kívánságait mindenben teljesítették Metternich herceget hivatalától fölmentették, a tanuló ifjúságot s a polgárságot felfegyverezték. Az utóbbinak felfegyverzése március 14-én történt. Ugyancsak március 14-én eltörölték a czenzúrát, március 15-én pedig a császár örökös tartományainak alkotmányt adott. A forradalom tehát Bécsben teljes diadalt aratott, a minek kivívásában nagy része volt a pozsonyi eseményeknek; főleg Kossuth március 3-án tartott beszédének, a melyet egyes szónokok a bécsi népnek felolvasván, lelkesedését a legmagasabb fokra emelték.

       

Ha a pozsonyi események hatással voltak a bécsiekre, viszont a bécsiek nem maradtak hatás nélkül a pozsonyiakra sem. Arra a hírre, hogy Bécsben kitört a forradalom, a nádor, a ki március 13-án érkezett vissza, azonnal tanácskozott a főrendiház konzervatív tagjaival. A rendek házában Kossuth közölte a legújabb eseményeket: Metternich bukását és Apponyi lemondását, egyúttal indítványozta: szólítsák fel a nádort, hogy a főrendiházban azonnal tartson ülést, küldjön ki bizottságot, a mely a sajtó- törvényjavaslatot, s egy másikat, a mely a honvédelemre vonatkozó javaslatot dolgozza ki és terjessze elő. Az indítványokat egyhangúlag elfogadták. A nádorhoz küldött bizottság azzal az örvendetes válasszal tért vissza, hogy a főherceg még aznap tart ülést a főrendiházban, és rajta lesz, hogy a feliratot a főrendek elfogadják. A főrendek a bekövetkezett események hatása alatt nem mervén többé ellenkezni, élénk helyesléssel tették magukévá a feliratot, amelyet azután március 15-én az országgyűlés 72 tagból álló küldöttsége felvitt Bécsbe, hogy átnyújtsa a királynak.

Ugyanazon a napon Budapesten is nevezetes dolgok történtek. A párisi események élénk érdeklődéssel találkoztak a fővárosi közönség, különösen pedig az egyetemi ifjúság s az Ellenzéki Kör tagjai körében. Az Ellenzéki Kör az országgyűléshez peticziót akart benyújtani, a melynek pontjait Irinyi József állította össze következőképen

„Mit kíván a magyar nemzet? – Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzura eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Budapesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, politikai és vallási tekintet nélkül. 5. Nemzetőrséget. 6. Közteherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket képviselet és egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státus-foglyok bocsáttassanak szabadon. 12. Kívánjuk az uniót Erdéllyel.

Egyenlőség, testvériség, szabadság.”

Petőfi Sándor.

A 12. pont valójában Únió Erdéllyel, csak a mai napig is a kommunista történelemkönyvek óta megjelent retusált hamisítványikhoz lehet csak hozzáférni. 

Az egyetemi ifjúság március 19-én a Rákoson nagy reform-lakomát szándékozott tartani s erre aláírási íveket bocsátott ki. De a Kör március 14-én délután tartott közgyűlésén Klauzál Gábor indítványára azt határozták el, hogy a peticzióra országszerte gyűjtenek aláírásokat, és csak azután küldik fel az országgyűléshez. Az ifjúság e határozattal elégületlen lévén, Petőfi, Jókai és Vasvári Pál a bécsi eseményeknek a késő esti órákban érkezett hírére elhatározták, hogy másnap a tettek mezejére lépnek. Március 15-én a kora reggeli órákban az Úri-utcai Fillinger-féle kávéházba mentek, a hol Jókai felolvasta a tizenkét pontot, Petőfi pedig elszavalta a reform-lakomára készült „Nemzeti dal”-t. Mindkettő gyújtó hatással volt a jelenvoltakra. Ezek azután Petőfi és Jókai vezetése alatt a Hatvani- és Ujvilág-utca sarkán levő orvosi, majd a Ferencziek-terén lévő mű-egyetemre, végre az egyetemre mentek. Mind a három helyen ismétlődött a kávéházi jelenet. A több ezer főre felszaporodott lelkesült tömeg a „Nemzeti dal” refrainjét: „Esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk” hangosan ismétlé. Landerer és Heckenast hatvani-utczai nyomdája elé vonultak azután. Itt a nép nevében lefoglalván egy sajtót, azonnal hozzáfogtak a tizenkét pontnak s a „Nemzeti dal”-nak nyomásához. A szabad sajtó első termékeit lelkesült örömmel fogadta a nép, midőn előtte felmutatták és közötte szétszórták.

A szabad sajtó kivívása.

(A „Leipziger Illustrirte Zeitung”-ban megjelent egykorú rajzról.)

Délután a Pest-városi tanács s a választott polgárság is magáévá tette a nép kívánságait, a rend- és közbátorság fenntartására pedig bizottságot választott, a mely eleinte tizennégy, később nyolcvankét tagból állott s a mozgalmas napokban nemcsak a rend őre volt, hanem mint a fővárosi és részben az országos közvélemény irányítója, az országgyűlés működésére is jelentékeny befolyást gyakorolt.

A városi közgyűlésből Nyári Pál vezérlete alatt küldöttség indult Budára a helytartótanácshoz, hogy kieszközölje Stancsics Mihály író szabadon-bocsátását, a sajtószabadság kimondását s azt az ígéretet, hogy a katonaság a rend fenntartásába nem avatkozik. A küldöttséget ezernyi nép kísérte. A helytartótanács rövid értekezlet után beleegyezett a nép kívánságának teljesítésébe, mire Stancsicsot börtönéből kihozták és lelkes éljenzések között Pestre kísérték. A kivívott „békés forradalom” örömére másnap fényes kivilágítást rendeztek a főváros lakosai. Az utcákon csak úgy hullámzott a nép, az emberek szeméből lelkesült öröm sugárzott, mellökre nemzeti színű kokárdát tűztek, a házak falait pedig nemzeti színű zászlókkal díszítették.

Ugyanezen a napon (t. i. március 16-án) az országos küldöttség István nádor vezetése alatt Bécsben Ő Felsége elé járult és átnyújtotta az országgyűlés feliratát. A király rövid válaszában megköszönte a magyar nemzet hűségét és kijelentette, hogy kívánságát lehetőleg minél előbb teljesíti. Azonban az udvar legbefolyásosabb tagjai: Lajos és Ferenc Károly főhercegek, valamint a kormány vezető emberei eleinte húzódoztak. Nem akartak eleget tenni a magyar nemzet kívánságának. A császári palotában egyik tanácskozás a másikat érte. De minthogy a Pozsonyból és Pestről érkezett hírek következtében nem látszott tanácsosnak a további ellenkezés, március 17-én reggel a király a nádorhoz intézett leiratában kijelentette, hogy hajlandó az országgyűlésnek felelős minisztérium alkotása iránt kifejezett kívánságát elfogadni. Egyszesmind megbízta a nádort, hogy jelöljön ki alkalmas egyéneket, a kiket miniszterekül kinevezhet; gondoskodjék továbbá arról, hogy a miniszterium hatásköre iránt az országgyűlés célszerű törvényjavaslatokat alkosson, kellő figyelembe vételével az örökös tartományokkal való s a pragmatica sanctión alapuló kapcsolatnak. Ezeket azután a többi törvényjavaslatokkal együtt terjesszék fel hozzá szentesítés végett.

A leirat értelmében a nádor Batthyány Lajos grófot, a főrendi ellenzék vezérét bízta meg a minisztérium megalakításával, a ki azután közéletünk legkiválóbb embereit terjesztette fel kinevezés végett, nevezetesen: belügyminiszterül Szemere Bertalant, Borsod-megye követét, pénzügyminiszterül Kossuth Lajost, közmunka- és közlekedésügyi miniszterül Széchenyi István grófot, honvédelmi miniszterül Mészáros Lázár huszár ezredest, vallás- és nevelésügyi miniszterül Klauzál Gábort, igazságügyi miniszterül Deák Ferencet és végül az Ausztriával közös s a kül-viszonyok miniszteréül Eszterházy Pál herceget. Maga Batthyány Lajos gróf nem vállalt tárcát.

Hogy a nemzeti átalakulás műve minél gyorsabb befejezést nyerjen, az országgyűlés elhatározta, hogy a legsürgősebb törvényjavaslatok részletes tárgyalásáig permanenciában marad, egyszersmind a városok, a szabad kerületek s az egyházi rend követeit oly szavazati joggal ruházta fel, minővel a megyei követek bírtak. Egymásután tárgyalta azután a fontosabbnál fontosabb törvényjavaslatokat: a közteherviselésről, az úrbér és a papi tized megszüntetéséről, a városok rendezéséről, a nemzetőrség felállításáról, a népképviseletről, a sajtószabadságról, a felelős miniszterium hatásköréről, Erdélynek Magyarországgal leendő egyesüléséről stb.

A minisztériumról szóló törvényjavaslatot Bécsben a korábban tett ígéret ellenére vonakodtak megerősíteni s a minisztérium kinevezését is késleltették. A vonakodás oka abban rejlett, hogy attól tartottak, miképp a független minisztérium, különösen a pénz- és hadügyminisztérium felállításával felbomlik a monarchia egysége és nagyhatalmi állása meggyengül. Már arról beszéltek, hogy nem volna-e célszerű az országgyűlést feloszlatni, hogy így a kénytelenségből tett engedményeket vissza lehessen vonni? Az e miatt netalán támadható elégületlenség lecsillapítása végett korlátlan hatalmú kormánybiztost akartak küldeni az országba, kellő katonai erővel. De minthogy kellő katonai erővel és pénzzel nem rendelkezett a kormány, kénytelen volt engedni, mindazonáltal lényeges módosításokat akart tenni a minisztériumról szóló törvényjavaslaton.

Az udvar vonakodásának híre az országban, de főleg Pesten nagy ingerültséget keltett, a mely a legmagasabb fokra hágott, midőn a március 29-én Pozsonyba leérkezett királyi leirat szerint Ő Felsége a nádornak teljhatalommal való felruházása iránt tett kijelentését visszavonja, továbbra is fenntartja az udvari kancelláriát, az új minisztériumot ennek alárendeli és különösen a pénzügy- és hadügyminisztérium hatáskörét korlátozza, a mennyiben elrendeli, hogy az eddig Bécsbe küldött magyarországi jövedelmek ezentúl is Bécsbe küldessenek, a tisztek kinevezése s a sereg alkalmazása pedig továbbra is kizárólag a király joga marad. A leirat közös ülésben felolvastatván, Batthyány és Kossuth felszólalására az országgyűlés a március 17-én adott királyi szó minden elcsavarását a királyi szék s a nemzet iránt való vakmerő és bűnös játéknak nyilvánít, egyúttal közbenjáróul felkérte a nádort, remélvén, hogy az ő támogatásával a minisztérium ügye a lehető legrövidebb idő alatt a nemzet kívánsága szerint elintézést nyer. Hogy mily ingerült volt az országban a hangulat, mutatja az, hogy Pozsonyban a leirat egy példányát elégették, Pesten pedig március 30-án félre akarták verni a harangokat s a polgárságot fegyverre szólítani. Az ingerültség csak március 31-én csillapodott, midőn új leirat érkezett, a mely lényegében megerősítette a minisztériumról szóló javaslatot. A pénzügyminisztériumra vonatkozólag a leirat megjegyzi, hogy addig is, míg a jövő országgyűlés a közös költségek aránya iránt intézkedik, a királyi udvartartás, a közös diplomácia s a közös hadsereg költségeire vonatkozólag ideiglenesen rendelkezzék az országgyűlés. A hadügyet illetőleg a honvédelmi szerkezet megállapítása s a hadi ajánlatok körül való rendelkezés a törvényhozást illeti, a katonaságnak az országban való elhelyezése és béke idején való alkalmazása pedig a királyi helytartót, illetőleg a minisztériumot. De a magyar hadseregnek az ország határain kívül való alkalmazása, nemkülönben a katonatisztek kinevezése csakis a király elhatározásától függ.

A határőrvidék képviseltetéséről szóló törvényjavaslatot is csak hosszas vonakodás után erősítette meg a király, miután a nádor s a miniszter-jelöltek kezességet vállaltak az iránt, hogy a határőrvidék katonai szervezetében egyelőre semmi változás nem történik.

Április 7-én a király kinevezte a minisztériumot, április 11-én pedig bezárta az országgyűlést.