Jézus és Péter



Péter arcán lelkesedés. Szavaiban nagylelkűség. Szándékában vértanúság. Szemében rajongás. Magabiztos. Ő nem lehet gyenge, véli önmagáról.És Jézus? Nyugodt hangon mondja fájdalmas jövendölését: " Péter, mondom neked, mielőtt a kakas szól, háromszor fogod megtagadni, hogy ismersz engem." Jézus sajnálja őt. Nem löki el. Előre megbocsát...
Hányszor vagyunk péter-arcúak? Lelkesek, nagyot ígérők! Ó, mindent, Uram, aztán semmi, vagy nagyon kevés. Halljuk ugyan, ha elmegyünk gyónni (vagy bűnbánatunk magányos mélyén): Feloldozlak bűneidtől - pedig Ő már akkor tudja tagadásunk, elesésünk, szinte akaratlan vétkünk. Ő az érthetetlen Irgalom!
Jézust a főpap házába vitték. Péter és János megy utána. Tűz égett az udvaron. Melegedtek körülötte. Ég a tűz. Lángok fénye Péter arcán. Hallja a megjegyzést: " Ez is vele volt!" Gyorsan válaszolt, holott nem is kérdezték: " Nem ismerem őt." Arcán a nem tőrőmdömség álarca. Lelkében aggodalom. Majd hallja: " Te is közéjük tartozol!" Péter ijedten: " Ember, nem tartozom közéjük!"Péter tagadásba bújik el. Ám jő az újabb felismerés: " De bizony ez is vele volt, hiszen galileai!" Péter félelme dühbe tőr ki: " Ember, nem tudom, mit beszélsz!" ( Óh szerencsétlen ember, annyi arcod lehet, amennyi erény vagy bűn él szívedben.)
Ég a tűz. Jézust vezetik át az udvaron. Látni arcát. Viszik a börtönbe. Fogoly. Rátekint Péterre. Tekintetük találkozik. Az Úr szemei szólnak: Péter, hát mégis elárultál? Én enyémnek vallak Atyám előtt és te megtagadsz az emberek előtt? Kétségbeesett düh szívedben, holott szelídségre tanítottalak. Elárultál, én megbocsátok neked, te önmagadnak tudsz-e majd megbocsátani?
Nem vagyunk mi magunk is sokszor péterek? Vétkeink kis tagadások: nem tartozom hozzá... És hányszor velünk jő szembe, vagy vár minket templomaink "foglya". Lehet-e nem látni -akárcsak kicsinyke hittel is szomorú arcát- vagy hallani: megbocsátok, sőt segítek, magadnak is meg tudj bocsájtani.
Most nézzünk vissza Péter arcára. " Keserves sírásra fakadt. Mi-mindent képesek a könnyek lemosni?! A könnyek hatalma mosta le Péter szívéről a tagadás bűnét. Előbb még retteg, majd aggódik, fél, és végül a felszabadult sírás adja lelke békéjét.
Sír, sír. A Megfeszített mellett nekünk is csak sírni lenne szabad. Csak könnyekben megtisztult lélekkel nézhetünk Jézusra. Uram, add a könnyek kegyelmét, amint megadtad Péternek. Tagadásaink után tőlünk is kérdezzed, mint tőle háromszor kérdezted: szeretsz-e engem? Kérdezzed tőlem is, hogy Péter szavaival, de saját szívemmel mondjam: " Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged!