Ujjlenyomat-pontban érinted lelkem, 
fekete tintába préseled a percet,                
sűrű, alvadt vérem csikója rebben,                
- átvágtat vadul a fásult sejten.                   

A délibáb holt puszták falába foltoz,                  
delej-áramok patáján döng szívem,                   
ha látnám magam saját tükrömben állva,             
azt hinném, elment a maradék eszem.                             

Az ablak csak egy vak szem a tájon,                 
hályoga tompít egy-két redőt,                   
az egész lelkemmel üveggé válok,              
egy érintésedtől szilánkra törhetőt.              

Vetés 2011-03-9