A Természet templom, hol élő oszlopsor
bűvös szavakon át suttogja titkukat,
Jelképek sűrűjén megnyílnak az utak,
s ránk ismerős szemek villannak oly' sokszor.

A távolon hangok soka még visszaring,
és egybefolynak ott, hol minden oly csodás,
tágas, mint a nagy éj, és benne a ragyogás,
s eggyé lobban fény és hang, és az összes szín.

Van zsenge gyermekhúst idéző szag és pára,
s édes-bús oboát és lenge-zöld rétet,
de többje romlott, bús és büszke hatalmára,

míg ittlétük soha nem érhet szikár véget...
Ilyen az ámbra, a tömjén benzoéval telve,
s bennük zendül eggyé a lélek és az elme.

La Nature est un temple où de vivants piliers
Laissent parfois sortir de confuses paroles ;
L’homme y passe à travers des forêts de symboles
Qui l’observent avec des regards familiers.

Comme de longs échos qui de loin se confondent
Dans une ténébreuse et profonde unité,
Vaste comme la nuit et comme la clarté,
Les parfums, les couleurs et les sons se répondent.

Il est des parfums frais comme des chairs d’enfants,
Doux comme les hautbois, verts comme les prairies,
— Et d’autres, corrompus, riches et triomphants,

Ayant l’expansion des choses infinies,
Comme l’ambre, le musc, le benjoin et l’encens,
Qui chantent les transports de l’esprit et des sens.