Joseph von Eichendorff: Reggel
Reggelnek első fénye szálldos
útjában a völgy csendes, álmos,
vele ébred erdő és a domb,
majd' minden lélek szárnyat bont.

Magasra jár a kalap röpte,
amit hajít'nak örömködve.
Készüljön most mind, ki hallja,
és járjon együtt a dalra.

Rohanni ki a messzi végbe,
bár a szív még félve rezzen,
de nincs az éjnek oly sötétje,
mit a reggel ne látna szebben.



Fliegt der erste Morgenstrahl
Durch das stille Nebeltal,
Rauscht erwachend Wald und Hügel:
Wer da fliegen kann, nimmt Flügel!

Und sein Hütlein in die Luft
Wirft der Mensch vor Lust und ruft:
Hat Gesang doch auch noch Schwingen,
Nun, so will ich fröhlich singen!

Hinaus, o Mensch, weit in die Welt,
Bangt dir das Herz in krankem Mut;
Nichts ist so trüb in Nacht gestellt,
Der Morgen leicht macht's wieder gut.