Októberi fák Budán
koppant a léptem.
Néha megálltam és néztem:
olyan bűvös minden,
mintha még most is nyárutó lenne -
de mégsem….
Hisz’ a Dunán már kerge,
gyűrött falevelek fuldokolnak
Szentendre felől sodródva
- a messzeségbe veszve.
Estefelé már erőtlenül lendül át
a háztetőkön a diófa árnya,
- jaj, hogy hiányzanak az égő fényszögek! -
mindenfelé apró zizzenés őgyeleg,
átkutat a szürke szél minden szegletet,
és a borús, őszi ég leplei
félárbocon, tépetten lengenek.
A gyönge napfény még simogatott,
de bennem hirtelen fölbúgott egy fagott…
És csak álltam ott, és fájtam –
hiszen mindig ettől féltem:
eljön a nap, mikor erre virradok.
Október lett.
Tudom én jól - ez a rend.
Mégis fáj, hogy az én Budámra
már foltokban hull az őszi csend;
...olykor fölzúg a juharlomb
lassú, sápadt lázbeszéde,
(benne ütött tanyát a szomorúság:
hogy rettegi koronája dicstelen zuhanását!
...a délutáni szürkületkor titkon ezt mesélte) –
még büszkén áll, de suttogva alél,
bár néha még fölötte
ezüst vitorlával elúszik egy fehér,
kóbor, balgatag és kövér
felleg - és talán hozzá beszél.
Az őszi fák
kissé már meztelen ágán
rőtté gyötört falevelek - árván -,
narancsszín pallossal suhintva
hirdetik, milyen az ősz haragjának roncsa:
mély, búittas umbrák,
vad kárminok, Van Gogh-i sárgák
mázolják színesre a táj szelíd arcát,
- szemnek szép,
de szívemnek vaksi gát…
Őszi fák. Mezítelenek,
lányosan szemérmesek -,
és bár fáj, de látom:
a felvillanó ablakok szemét már
befröcskölte a kérlelhetetlen ecset.
Október megérkezett.
Ma már nem ugyanaz semmi.
A parkban a vízköpő is
csupán a csöndet csöppenti,
hamarabb roskad az ég sátra,
s a bölcs türelem is áll - restre válva...
Amott egy kapualjban magát kínálja
- egyre halványulón -
a vérző selyemmályva.
Gyomromban félelem dobol,
hisz' az én nyaram drága palástját,
lásd, elrágta már a hitvány moly.
Bennem még sokezer, júliusi,
kedves emlék kószál,
de érzem: az áfonyaszínű éjszakákon
a halk elmúlás és enyészet
akaratos szívverése kalapál.
Vörös seb az alkony.
Ma más nem tud - hát magam vigasztalom:
nézd -
Farkasréten a krizantém bűntelen fehére
szelíden lobban az őszi temetőre…
Budapest, 2007 - 2012. október 7.