Charles Baudelaire: Szeretők halála


Nekünk lágy illatú ez a könnyű ágyunk,
s e dívány bús valónk , a mélynek zárja,
magunk fölé dús illatú kelyhet vágyunk,
mi lenge szirmait az égbe tárja.


De új parázzsá hevül ismét vágyunk,
s két nagy fáklyát lobbant tüzünk árja;
ikrek leszünk, mert nem lehet e vágy unt
míg lángolásuk egymás tükörpárja.


Ha majd éjünk bíbor lesz és kéklő távol,
lelkünk kigyúl egy messzi lobbanástól,
mint a búcsú, mi annyi fájó könnyet ad.


De ajtó nyílik, és az angyal hozzánk lép,
majd új tüzekké fújja a bús lángokat,
s így lesz vak tükrökből fényes tükörkép.


 


 



 



La Mort des Amants


Nous aurons des lits pleins d'odeurs légères,
Des divans profonds comme des tombeaux,
Et d'étranges fleurs sur des étagères,
Ecloses pour nous sous des cieux plus beaux.


Usant à l'envi leurs chaleurs dernières,
Nos deux coeurs seront deux vastes flambeaux,
Qui réfléchiront leurs doubles lumières
Dans nos deux esprits, ces miroirs jumeaux.


Un soir fait de rose et de bleu mystique,
Nous échangerons un éclair unique,
Comme un long sanglot, tout chargé d'adieux;


Et plus tard un Ange, entr'ouvrant les portes,
Viendra ranimer, fidèle et joyeux,
Les miroirs ternis et les flammes mortes.