Felettünk az ég |
Felettünk az ég vad, szürke és téli, alattunk a föld szűz tavaszát éli, és mi itt állunk e két világ között: lelkünk is fakó szürkébe öltözött. Csak ne itt lennénk, hanem mindig máshol, kakasszó sincs, s tagadjuk egymást százszor. Virrasztunk, lassan járunk körbe-körbe, mindig hazudva, álmaink' megölve. Bennünk az Isten semmi jót nem talál, minden csókunk egy-egy újabb kínhalál. Így megyünk fel együtt a Golgotára, de szerelmünkből kiveszett a hála. Te szép vagy, szelíd, illatos és meddő. Kezed - arcomon - könnyű fehér kendő. Nincs senki, aki bánatunk megérti. Felettünk az ég vad, szürke és téli. |