Szeretnék szédülni
szemedbe hulljak ájult szikraként:
parttalan vizébe merüljek,
a gondok kardja hogyha rámsuhint,
puhára hangolt árnyakba takarj,
lágy érintések hajlatán repülnek
simára kalapált hold-árnyékaim.
Ha egyszer elszédülök,
őszülő fejem öledbe fárad -
csonttalan magány dereng a kárpiton,
a csend egy nagyot dobban,
lazán ölel és árad,
csak a kor palástja foszlik vállamon.
Szeretnék úgy szédülni, mint régen,
mikor verset sírtak bennem a hormonok!
...ma már egy pohár mámorral beérem,
és az alkony szélén - sebemen - átbújok.
Szatmárnémeti 2013 04 16