Rubén Darío - Noktürn
Az éjszaka csendje, kínzó csend érik
az éjben. Miért remeg félve a lélek?
Hallom, ahogyan zümmög egyre a vérem,
s fejembe mintha égiháborút töltenének.
Álmatlanság! Aludni nem tudok, de mégis
álmot látok! Fáradt lelket boncolni is félek,
és átélni is a hamleti kétséget!
Szomorúságom, most széttörnélek
éjszakai borokkal, békésen,
a sötétség szép kristálytüzében…
Magamat faggatom: hol vannak a hajnali fények?
Egy becsukódó kapun átnézek…
Valaki jön, vagy távozik éppen…
Tizenhármat üt az óra… Ez hátha Ő, hadd reméljek…!



Rubén Darío - Nocturno

Silencio de la noche, doloroso silencio
nocturno... ¿Por qué el alma tiembla de tal manera?
Oigo el zumbido de mi sangre,
dentro de mi cráneo pasa una suave tormenta.
¡Insomnio! No poder dormir, y, sin embargo,
soñar. Ser la auto-pieza
de disección espiritual, ¡el auto-Hamlet!
Diluir mi tristeza
en un vino de noche
en el maravilloso cristal de las tinieblas...
Y me digo: ¿a qué hora vendrá el alba?
Se ha cerrado una puerta...
Ha pasado un transeúnte...
Ha dado el reloj trece horas... ¡Si será Ella!...