Irodalmi miniatűrök 26.

 


Paul Verlaine kontra Szabó Lőrinc

Az ifjú Verlaine már huszonéves korában is egy belga lap számára gyártotta a sikamlós tartalmú verseket. Később a Jóság gyönyörű katolicizmusa mellett Párhuzamosan címmel szintén megjelent erotikus verseinek – sokak szerint rendkívüli módon visszatetsző - sorozata.
1890-ben kerül az olvasók elé az egyik leghíresebb gyűjteménye Femmes (Nők) címmel.  Vékonyka kötet 18 verssel jelent meg magyar fordításban. Nyitány című kezdő versében Verlaine leplezetlenül beszél a férfiúi vágyakról s a nő erotikus kisugárzásáról


Combotok s farotok börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vígan hancúrozva az ágyon
csak testetek sötét nyílásaiban éljek!


Szeretem lábatok, mely szeretők után
s szeretők oldalán szerelmesen tipeg,
s csak szerető köré fonódik vad-buján,
ha már a férfi-test kifárad és liheg;


a talp hűs bársonyán suhanva, s az öt ujjon,
miket langy bágyadás ölel s kéjvágy acéloz,
csókom a friss bokák havát kóstolva ujjong:
szebb s szentebb lábakon nem járt se Szent, se Hérosz!


Szeretem szájatok: fölizzó bíbora
fűti az ajk s a fog s a nyelv játékait,
mikor mardosni kész ínyetek bő bora
részeg vággyal elönt s tüzével elvakít.


Szeretem kebletek iker halmát s a völgyet,
hol férfi-agyaram, kedvére kóborolván,
lejtőre száll le, majd újból fölfele törtet,
mint dühös vadkan a Parnasszus s Pindus ormán.


Szeretem karotok s a márványkikötőt,
mely húsa izgató ívén előmbe nyíl:
fehér mint farotok s szilaj csatánk előtt
bibortüzü bilincs s utána enyhe sír.


Szeretem kezetek mely csalogatva kúszik
felém, s ujjatok: ők izgatják elaggott
tagom és mikor a helyes útról lecsúszik,
óva igazítják vissza a tömzsi makkot.


De mindez semmi, mert combjaitok közül
előmosolyog a Fő-Fő-Üdv, melyet ha lát,
ízlel, szagol s tapint: hívetek üdvözül
és kész betörni a Gyönyörök ajtaját!


Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vígan hancúrozva az ágyon
csak testetek sötét nyílásaiban éljek!


Verlaine vékonyka könyve az 1900-as évek elején jelent meg magyar fordításban – impresszum nélkül. Ki lehetett a titokzatos fordító?
Akik képesek lehettek felismerni az akkori költőnemzedék legkiválóbb fordítóit, rájöhettek, hogy a túl karakteres, pengő és erőteljes fordítás kinek a műve lehetett. Az irodalomtörténet azonban csak a naplók, levelek kanonizálása után mondhatta ki végső bizonysággal, hogy ki volt a valódi fordító:


"Felkeresett a Centrálban Lőrincz, a Révai-féle Lőrincz és 3000 K-t ajánlott fel a Verlaine Femmes-jának lefordításáért, amit ő maga pénzén, titokban, á 200 K-ás árban, 4-500 példányban adna ki. [?]" (238. p.)
"Ngs. G. Szabó Lőrinc úrnak / Budapest, 1920. március 12. / Kapcsolatosan ma kötött szerződésünkkel kötelező ígéretet teszek arra nézve, hogy a példányok eladása után még 1000 azaz: egyezer koronát fizetek Önnek. Lőrincz Ernő"


Tehát Verlaine hírhedt kötetét Szabó Lőrinc ültette át magyarra


Babits Erato címmel fordított (részben Tóth Árpád és Szabó Lőrinc) világirodalmi kötete a bécsi Hellas Verlagnál jelent meg 1921-ben, 500 számozott példányban, melyet az akkori hatóságok nem engedtek be az országba. A könyv csak 1947-ben kerülhet magyar kiadásban az olvasó elé, melynek okát talán éppen Verlaine erotikus verseinek botrányában találhatjuk meg.




Reggeli intermezzo


Johann Christoph Gottsched volt saját korában a német irodalom vízfeje. E megállapítást nemcsak azért érezzük jogosnak, mert Gottsched nyakán hatalmas kopasz fej ült, melyet a korszak jellegzetes parókaviselete még tovább növelt, hanem azért is, mert ő tette a klasszikus német literatúrát németté, s mert olyan tekintély volt, akit senki nem kerülhetett meg. Még az ifjú titán, Goethe sem, aki számára nagyon fontos volt, hogy az összes irodalmi nagysággal jó viszonyt ápoljon.
Gottsched irodalmi tekintélye abban az időben jórészt megkopott, hiszen azok is támadták, kik a francia drámát idejemúltnak tartották, s azok is, akik szerint Gottsched képtelen a francia szellemnek és az arisztotelészi hármas egység szabályának megfelelő drámát írni.
Ráadásul a kritika odáig ment, hogy feleségét, Luise Adelgunde Victorie Kulmust jobb írónak tartották, mint a dramaturg és irodalmi tekintély Gottschedet.
Goethe mégis fontosnak tartotta, hogy Bodmer és Klopstock mellett őt is meglátogassa. S habár mindhárom nagyság tekintély volt, s mindhárman egy lassan ódonná váló germán szellemiség oszlopcsarnokában huhogtak a régi nagyságról, francia ízlésről, antik esztétikumról, mégis fontos volt Goethének, személyeset vegye át tőlük a német irodalom babérkoszorúját.
Szerb Antal is elmeséli Gottsched és Goethe találkozásakor azt a mulatságos anekdotát, mely szerint Goethe akkor lépett be Gottsched szobájába, mikor az parókátlanul állt a tükör előtt. A házi cseléd váratlanul beloholt az előre készített parókával, mire az inast Gottsched úgy vágta szájon, hogy az összeesett. Eztán Gottsched széles mosollyal és kedélyeskedő hangon Goethéhez lépett, hogy megölelje és megszorongassa a Werther írójának kezét.