Cím nélkül - 3.
Megismerni a fekete csendet,

a stigmát a virrasztó holtak homlokán -

teli serleggel ömlött ránk az élet,

s mi siklottunk csak a bársony-éjszakán.

Egyszerre aztán a szentképszínű tájban

elárultak minket a síró reggelek:

angyalléptekkel a dérfacsarta, fátlan

tisztásokon a végzet feldereng,

a hontalanság az, mi minket összeláncol,

az idegenek templomában szegletkő vagyunk -

méltatlanul a feloldozásra

(a sírás a tiszták és bátrak kiváltsága...)

végül hát egymás magányában,

végül hát vérrel is megáldozunk...