Itt feszül a világ a két karom között,
Egy lélekre bontott  ölelésre várok,
Ha majd az árnyékok ingébe öltözök,
Testem s lelkem között feszül a várárok.
 
A csodák hevében fekete máglya ég,
Csuklyába takarják szemüket a vakok,
 Azt mondják alagút, kezdet, hangol a vég,
Valahol az anyag teremtettje vagyok.
 
 
Agyagba égetett napkorongba nézek,
Reszkető kezemben sápadt holdam ragyog,
Minden naplementét az agyamba vések,
Szememben vergődnek a fáradt csillagok.