Umberto Saba - Szomorúság után
Kenyerem ízében emlék rejlik bőven,

mit a koszos kocsma asztalára kaptam

egy elhagyott, kietlen, piszkos kikötőben.
 

Ínyemet keserű sör csiklandozza erősen,

s utam felén járva megpihenek gyakran,

ott, túl a hegyen egy őrtorony áll előttem.
 

Lelkemnek mély fájdalma immár csappan,

a néma éjben tág szemmel bámulok, halkan,

s egy révkalauzt, terhes feleséggel kutattam;
 

néztem hajóját, odvas, régi fája merülőben,

kéménye a nap fényét nyeli, mint a katlan,

de hosszú s kecses - talán gyermekidőmben
 

- úgy húsz éve - rajzoltam utoljára ilyet…

És nem gondoltam, hogy életemben majdan

még ennyi szépséges és édes gond zsizseg,
 

és ennyi boldogság zeng, mint dallam.





Umberto Saba - Dopo la tristezza 
 

Questo pane ha il sapore d'un ricordo,

mangiato in questa povera osteria,

dov'è più abbandonato e ingombro il porto.
 

E della birra mi godo l'amaro,

seduto del ritorno a mezza via,

in faccia ai monti annuvolati e al faro.
 

L'anima mia che una sua pena ha vinta,

con occhi nuovi nell'antica sera

guarda una pilota con la moglie incinta;
 

e un bastimento, di che il vecchio legno

luccica al sole, e con la ciminiera

lunga quanto i due alberi, è un disegno
 

fanciullesco, che ho fatto or son vent'anni.

E chi mi avrebbe detto la mia vita

così bella, con tanti dolci affanni,
 

e tanta beatitudine romita!