A fehérre meszelt éjszakákon
még lázad a haldokló tél utója,
de már közel az április,
az én tavaszom,
mely gúzsba-kötött szívem láncait
könnyed kézzel egy perc alatt
megoldja.
Ma még bús és havas táj ölébe
hajtja le fejét az este,
de látom az út másik oldalán
az alvó jázminbokrot,
mely láng-ízű tavaszt álmodik,
és most gondolja ki lombját
meg ezeregy színű virágait...
Hiába van még dér a pasaréti
fák kérges tenyerében, -
én már a napsugár ízeit hozom,
s a végtelen mennyboltra festem
egy szeszélyes, halvány hajnalon.